Heves viták után fogadta el az Európai Parlament az új természetvédelmi törvényt

2023. július 12. – 19:05

Másolás

Vágólapra másolva

Rendkívül heves vitákat követően fogadta el szerdán az Európai Parlament a természet helyreállításáról szóló uniós jogszabályt – számolt be róla a Reuters. Az uniós törvényhozók 336-an igennel, 300-an nemmel szavaztak, 13-an pedig tartózkodtak.

A törvény arra kötelezné az uniós tagországokat, hogy 2030-ig tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy szárazföldi és vízi területeik 20 százalékán helyreállítsák az eredeti természeti viszonyokat. Az Európai Unió területén található természetes élőhelyek száma folyamatosan csökken, a jogszabály célja, hogy megfordítsa ezt a trendet.

Azután fogadta el az EP a természetvédelmi törvényt, hogy azt a legnagyobb képviselőcsoporttal rendelkező Európai Néppárt is ellenezte. Ez azért is érdekes, mert Ursula von der Leyen is tagja az Európai Néppártnak, és annak az Európai Bizottságnak is az elnöke, amely magát a törvényt először beadta.

Az Európai Néppárt azért ellenezte a tervezetet, mert szerintük az fenyegeti a gazdákat és veszélyezteti az élelmezésbiztonságot. Egyes tudósok és törvényhozók szerint a közelgő európai parlamenti választások miatt, a szavazatok maximalizálása érdekében a képviselőcsoport megvezette a polgárokat. Ezt a vádat az Európai Néppárt határozottan visszautasította.

Cikkében a Reuters felhívja arra is a figyelmet, hogy a környezetszennyezés ellen harcoló törvények elfogadtatása – különösen azoké, melyek a gazdákat érintik – mostanában egyre nagyobb nehézségekbe ütközik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!