Ukrajna nukleáris katasztrófaelhárítási gyakorlatot tartott a zaporizzsjai erőmű közelében

2023. június 30. – 08:44

Másolás

Vágólapra másolva

Nukleáris katasztrófavédelmi gyakorlatot tartottak az ukrán katasztrófaelhárítási egységek az oroszok által megszállt Zaporizzsjai atomerőmű közelében – közölték regionális tisztviselők.

Jurij Malasko, az erőművet magában foglaló dél-ukrajnai régió kormányzója elmondta, hogy a Zaporizzsja városban és a körülötte lévő körzetben tartott gyakorlatok célja az volt, hogy összehangolják az összes szolgálat reagálását egy, az erőműben kialakult vészhelyzet esetére.

A csütörtöki gyakorlaton védőfelszerelésben és gázálarcban lévő mentők dózismérőkkel ellenőrizték a személygépkocsik és teherautók sugárzási szintjét, majd megtisztították a kerekeket, mielőtt a járműveket további fertőtlenítésnek vetették alá speciális, erre a célra kialakított mosóhelyeken. A mentőegységek sugárfertőzött emberek sürgősségi ellátását gyakorolták. A hatóságok arra vonatkozó tervet is kodolgoztak, hogy vészhelyzet esetén hogyan értesítsék és evakuálják az erőmű melletti települések lakosságát.

Az erőmű környékén a háború kitörése óta feszült a helyzet, ami a Nova Kahovka mellett fekvő Dnyeper-gát felrobbanása óta tovább éleződött. A Telex által megkérdezett szakértők szerint Oroszország robbantotta fel a gátat, ami többek között a zaporizzsjai atomerőmű hűtővizét is biztosítja. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök júniusban meg is vádolta Oroszországot azzal, hogy terrortámadást készítenek elő az erőműben. Moszkva tagadta a vádakat.

Oroszország ENSZ-nagykövete csütörtökön levélben fordult az ENSZ Biztonsági Tanácsához, amelyben megerősítette, hogy nem tervezik felrobbantani az atomerőművet.

Katasztrófaelhárítási gyakorlat Zaporizzsjában 2023. június 29-én – Fotó: Stringer / Reuters Katasztrófaelhárítási gyakorlat Zaporizzsjában 2023. június 29-én – Fotó: Stringer / Reuters
Katasztrófaelhárítási gyakorlat Zaporizzsjában 2023. június 29-én – Fotó: Stringer / Reuters
Katasztrófaelhárítási gyakorlat Zaporizzsjában 2023. június 29-én – Fotó: Stringer / Reuters

(Reuters)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!