NATO-főtitkár a Wagner-esetről: Elmélyült a megosztottság Oroszországban, de így sem szabad őket alábecsülni

2023. június 27. – 22:00

Másolás

Vágólapra másolva

Vlagyimir Putyin orosz elnök Ukrajna elleni jogtalan háborúja elmélyítette a megosztottságot Oroszországban – jelentette ki a NATO főtitkára kedden Hágában.

Jens Stoltenberg a július közepére Vilniusba tervezett NATO-csúcs előkészítését szolgáló megbeszélések után tartott sajtótájékoztatót. Szerinte a Wagner katonai magánvállalat június 24-i lázadásának elfojtása megmutatta, hogy Ukrajna szövetségesei továbbra sem becsülhetik alá Oroszországot, továbbra is támogatniuk kell Kijevet.

Ukrajna folytatódó támogatása és a tagállamok védelmi kiadásainak további emelése befektetés az európai biztonságba – tette hozzá a NATO-főtitkár.

Stoltenberg szerint „túl korai lenne ítéletet mondani arról, milyen következményei lesznek annak, hogy Prigozsin Belaruszba költözött, és hogy nagy valószínűséggel erőinek egy része is ott fog állomásozni”.

(MTI, BBC)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!