Megtiltotta a bíróság Donald Trumpnak, hogy nyilvánosságra hozza a bizonyítékokat az ellene folyó perben

2023. június 20. – 10:49

Másolás

Vágólapra másolva

Megtiltotta a Donald Trump ügyében eljáró egyik floridai bíró az exelnök ügyvédeinek, hogy a bírósági eljárás során nyilvánosságra hozzák az ügyhöz bizonyítékként csatolt dokumentumokat – írja a Guardian.

Ez jelentős győzelem az ügyészeknek, akik indítványozták, hogy korlátozzák a vád bizonyítékainak tárolását és felhasználását. Az indítvány célja az volt, hogy megvédjék a vád alapját képező titkosított dokumentumokat.

Donald Trump ellen június 13-án emeltek vádat. A politikus mind a 37 vádpontban ártatlannak vallotta magát és szabad lábon védekezhet. Trumpot többek között titkosított iratok nem megfelelő kezelésével, az igazságszolgáltatás akadályozásával és hamis tanúzással vádolják. A vádiratban atomtitkok és nemzetbiztonsági dokumentumok helytelen kezelésével kapcsolatban szerepel az 1917-es kémtörvény megszegése is, ami különösen súlyos börtönbüntetést vonhat maga után. Ha az ellene felhozott vádak igazak, Trump akár több tíz év börtönbüntetést is kaphat.

Az FBI tavaly augusztusban házkutatást tartott Trump floridai birtokán, ekkor találtak rá több mint száz titkosított iratra. Az igazságügyi minisztérium nyomozásáról és a házkutatásról bővebben itt olvashatnak.

A Trump ellen felhozott vádakról pedig itt olvashatnak bővebben.

A Donald Trump ellen benyújtott vádiratban közzétett fényképen a Trump floridai Mar-a-Lago klubjának báltermében tárolt dokumentumok – Fotó: U.S. Justice Department / Reuters
A Donald Trump ellen benyújtott vádiratban közzétett fényképen a Trump floridai Mar-a-Lago klubjának báltermében tárolt dokumentumok – Fotó: U.S. Justice Department / Reuters

A floridai bíró hétfői végzése szerint Trump csak az ügyvédei felügyelete mellett tekintheti meg a dokumentumokat, de nem őrizheti meg azokat.

„A bizonyítékokat, valamint az azokból származó információkat nem lehet nyilvánosságra hozni vagy a média számára átadni, illetve nem lehet terjeszteni semmilyen hír- vagy közösségi médiaplatformon az Egyesült Államok előzetes értesítése és beleegyezése, illetve a bíróság jóváhagyása nélkül” – áll a végzésben, ami nem csak Donald Trumpra, de az ügyvédi csapatára is vonatkozik.

A titoktartási határozat meghiúsítja azt, amivel a politikus már korábban fenyegetőzött, hogy nyilvánosságra hozza titkosított dokumentumokat. Ez az úgynevezett „puha zsarolás”, amivel a vád alá helyezett adott esetben elérheti, hogy enyhítsék, vagy akár teljesen ejtsék az ellene felhozott vádakat: az ügyészeknek ugyanis ebben az esetben azt is mérlegelniük kell, mekkora kárt okozhat a titokgazdának, ha az eljárás során bizonyítékként felhasznált dokumentumok nyilvánosságra kerülnek. Ez az Egyesült Államok atomtitkai esetében ez nyilvánvalóan jelentős kárt jelentene.

Bár a szövetségi ügyészek örülhetnek a döntésnek, a vád helyzetét nehezítheti, hogy az ügyet egy Trump által kinevezett, az exelnökkel szimpatizáló, meglehetősen tapasztalatlannak számító szövetségi bíró, Aileen M. Cannon kapta. Cannon befolyásolhatja az esküdtszék összetételét, a per tempóját és azt is, hogy melyik bizonyítékot fogadja el a bíróság.

A kémtörvény 31 rendbeli megsértése egyenként tízévnyi börtönnel járhat, emellett titkosított dokumentumok szándékos elrejtéséért négy rendben egyenként húsz évet, az igazságszolgáltatás akadályozásának két vádpontjában pedig egyenként öt évet kaphat Trump.

Az eljárás azonban várhatóan legalább egy évig fog tartani, így lehet, hogy a 2024-es elnökválasztás előtt már nem fognak ítéletet hozni az ügyben.

Ez csak egy a Trump ellen folyó vizsgálatok közül, az igazságügyi minisztérium a 2020-as elnökválasztás elcsalására tett erőfeszítései miatt és a Capitolium 2021. január 6-i ostromával kapcsolatban is vizsgálódik Trump ellen. Az, hogy ezek mennyiben fogják befolyásolni Trump választási esélyeit, egyelőre kérdés, a republikánus elnökjelölt-aspiráns ugyanis eddig sikerrel tálalta a szavazóinak a demokraták által vezetett koncepciós perként az ellene folyó jogi ügyeket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!