Mit lehet tudni eddig az állítólagos ukrán offenzíváról?

2023. június 5. – 11:25

Másolás

Vágólapra másolva

A donyecki és zaporizzsjai frontvonalak mentén jelentősen felerősödtek a harcok, de ukrán tisztviselők nem erősítették meg, hogy ez a régóta tervezett ellentámadás kezdete lenne, foglalták össze az éjszakai történéseket a Guardian kijevi tudósítói.

Oroszország azt állította, hogy visszavert egy „nagyszabású offenzívát” a donyecki régióban, és megöltek több száz ukrán katonát, de az állításokat független forrásokból még nem lehetett ellenőrizni. Egy Moszkva által támogatott milicista vezető és orosz katonai bloggerek elismerték, hogy az ukrán erők legalább egy ponton áttörést értek el Donyeck délnyugati részén. Ukrán tisztségviselők hivatalosan nem kommentálták a híreket.

Az ukrán áttörést egy orosz katonai blogger, Wargonzo úgy kommentálta, hogy

„a hír nyugtalanító”.

Az elfoglalt zaporizzsjai terület orosz vezetője, Vlagyimir Rogov is megerősítette, hogy jelentős támadás volt az éjszaka. „Az ellenség még a korábbinál is nagyobb erőket vetett be a támadásba, szervezetten próbáltak nagyobb léptékű áttörést végrehajtani” – közölte Rogov a Telegramon. „A harc folytatódik”.

„Ha az ellenség offenzívája valóban megkezdődött, és nem csak egy erőpróbát látunk, akkor a harcok intenzitása csak fokozódni fog a következő napokban. A csata kimenetele még nincs teljesen előre eldöntve, még csak most kezdődik” – vélekedett Igor Kirkin, a donyecki régió egykori védelmi vezetője, aki a Kreml politikáját nacionalista oldalról bírálja. (Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!