A NATO kész további katonákat küldeni Koszovóba
2023. június 1. – 10:45
A NATO kész további katonákat küldeni Koszovóba, hogy kontroll alá vonja az erőszakot az etnikailag megosztott lakosság körében az északi területeken – közölte Jens Stoltenberg NATO-főtitkár csütörtökön Oslóban, írja az MTI.
„A NATO fenntartja éberségét. Ott leszünk, hogy szavatoljuk a biztonságos és stabil körülményeket, továbbá, hogy megnyugtassuk a kedélyeket és csökkentsük a feszültséget” – mondta Stoltenberg a NATO-országok külügyminisztereinek oslói tanácskozása alkalmával újságíróknak.
A Reuters beszámolója szerint Stoltenberg teljesen elfogadhatatlannak nevezte a NATO-csapatok elleni erőszakot, és közölte, hogy a szövetségesek további csapatokat helyeznek készenlétbe arra az esetre, ha a NATO-nak erősítést kellene küldenie a térségbe. „Az az üzenetünk Belgrádnak és Pristinának, hogy jóhiszeműen kell részt venniük az EU által közvetített párbeszédben” – tette hozzá a NATO-főtitkár.
Hétfőn súlyos zavargások robbantak ki több észak-koszovói településen, a tüntető koszovói szerbek összecsaptak a rendőrökkel és a KFOR békefenntartóival is. A tömegoszlatásra bevetett magyar KFOR-katonák közül több mint 20-an megsérültek, többen súlyosan, volt, akit műteni is kellett. A Koszovóban szolgálatot teljesítő magyar katonákat a legkeményebb zavargásokra készítik fel, de ezúttal valami félrement, erről ebben az elemző cikkünkben írtunk bővebben.
A NATO kedden jelentette be, hogy további hétszáz katonával erősítik meg a 4000 fős missziójukat Koszovóban, hogy megfékezzék az albánok és szerbek közötti etnikai villongásokat.