Még hétszáz NATO-katonát vezényelnek Koszovóba, hogy fenntartsák a rendet
2023. május 30. – 19:33
Az Észak-atlanti katonai Szövetség (NATO) további hétszáz katonát küld Koszovóba, hogy megfékezze az albán és szerb nemzetiségiek közötti etnikai villongást.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár közölte, hogy a tartalékerők egy zászlóalja is magas készültségi fokozatban van, és szükség esetén ez is bevethető. .
Stoltenberg azt mondta, hogy a NATO-csapatok „minden szükséges lépést megtesznek annak érdekében, hogy minden koszovói polgár számára biztonságos környezetet biztosítsanak”.
A NATO főtitkára felszólította a feleket, hogy térjenek vissza az Európai Unió által támogatott tárgyalásokhoz, és tegyenek lépéseket a feszültségek enyhítésére.
Súlyos zavargások robbantak ki hétfőn több észak-koszovói településen, a tüntető koszovói szerbek összecsaptak a rendőrökkel és a KFOR békefenntartóival is. A zavargások pénteken kezdődtek korábbi helyhatósági választások eredménye miatt, helyi szerbek nem akarták beengedni hivatalukba az új polgármestereket. Volt köztük olyan albán politikus, akit a szerbek bojkottja miatt 3,5 százalékos részvétel mellett választottak meg. Hétfőn szerb tüntetők és NATO-, valamint KFOR-egységek csaptak össze, ebben 27 magyar katona is megsérült.
A magyar katonákat a legkeményebb zavargásokra készítik fel, de most valami félrement, írtuk elemző cikkünkben. Hárman lőtt sérülést szenvedtek el Zvečanban, ami a fővárostól, Pristinától 50 kilométerre fekszik.