Ezreket toboroz a Moszkva megtámadására készülő Putyin-ellenes orosz milícia

2023. május 31. – 11:04

Másolás

Vágólapra másolva

Nagy erőkkel toboroz, és Moszkva megtámadására készül az ukrajnai Putyin-ellenes orosz milícia, a Szabadságot Oroszországnak Légió. Erről a légió vezetője beszélt a Timesnak.

A partizáncsoport vezetője a lapnak azt mondta, ezrek várnak arra, hogy csatlakozhassanak hozzájuk, és egészen addig folytatni fogják az ukrán határmenti orosz régiókban a rajtaütéseket, amíg elég erősek nem lesznek Moszkva megtámadásához.

„Nem azt mondjuk, hogy holnap fogunk eljutni Moszkvába. Ez akkor fog megtörténni, amikor az ukrán fegyveres erők felszabadítják a Krímet. Putyin politikai rendszerét megbénítja majd a krími vereség. Ekkor kell majd megsemmisítő csapást mérnünk Moszkva ellen. Erre készülünk” – magyararázta.

A légió vállalta a felelősséget a múlt heti belgorodi támadásért is. Moszkva Kijevet tette felelőssé a támadásért, Kijev azonban orosz polgárok felkeléséről beszélt, és állította, bár figyelmeztették őket a támadásról, aktív szerepet nem vállaltak benne.

„Addig fogjuk folytatni ezeket a rajtaütéseket, amíg nem lesz egy saját darab orosz területünk, hogy az igazi orosz fiúk és lányok, az igazi hazafiak csatlakozhatnak hozzánk. Amint ez megtörténik, gyorsan növelni fogjuk az erőnket és a létszámunkat, és véget vetünk a Kreml uralmának” – mondta a Timesnak milícia parancsnoka.

„Komoly kapacitásaink vannak. Vannak aknavetőink, páncélozott járműveink, hordozható páncéltörőink és egy rendkívül hatékony drónfelderítő egységünk is” – tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy a légió tagjai mind orosz állampolgárok, de elismerte, hogy az ukrán fegyveres erőknél szolgálnak.

„Mi nem egy bűnözői banda vagy egy magánhadsereg vagyunk, mint a Wagner. Az ukrán erők struktúráján belül harcolunk. A fő célunk és feladatunk Ukrajna védelme és területeinek felszabadítása. Ezt követően megyünk hazánkat felszabadítani” – magyarázta.

A belgorodi rajtaütésről azt mondta, az ukránok tervezett ellentámadását akarták erősíteni vele, miközben az orosz állampolgárok felé is közvetíteni akarták az üzenetet, hogy fel lehet lépni a Putyin-rezsim ellen.

A parancsnok a lapnak azt mondta, egyre többen csatlakoznak hozzájuk Oroszországból, ők semleges határmenti régiókon keresztül jutnak át Ukrajnába. „Az orosz társadalom ma nem tiszteli a diplomáciát, csak az erőt. És mi megmutattuk nekik az erőnket” – mondta.

A belgorodi támadást az Orosz Önkéntes Hadtesttel közösen hajtották végre. Bár a céljaik közösek, az Orosz Önkéntes Hadtest tagjai javarészt szélsőjobboldali nacionalisták. A Szabadságot Oroszországnak Légió vezetője szerint az ő csapatuk vegyesebb: vannak köztük nacionalisták, anarchisták, baloldaliak és olyanok is, akik az ukrajnai invázió előtt nem nagyon foglalkoztak politikával. A parancsnok szerint a csoport poltikailag semleges, és Putyin hatalmának megdöntésén túl nincs más politikai célja.

A Ceasar álnevet használó 49 éves parancsnok a Timesnak azt mondta, nem fél Moszkva megtorlásától, mert a családja biztonságban van Ukrajnában. A férfi az oroszországi Szocsiban született, 20 évig fitnesszedzőként dolgozott, mielőtt több Putyin-ellenes szélsőjobboldali terrorista-csoporthoz csatlakozott volna. Oroszországban körözik.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!