Ötszáz lakója maradt az egykor 70 ezres Bahmutnak

2023. május 31. – 19:06

Másolás

Vágólapra másolva

Az orosz-ukrán háború leghosszabb és legvéresebb csatáját Bahmutban vívták. Az egykor 70 ezres városban mindössze 500 ember maradt, erről számolt be az Unian hírügynökségnek Olekszij Reva, a város polgármestere. A Donyecktől mintegy 90 kilométerre fekvő várost az orosz haderő a Wagner-zsoldossereggel együtt foglalta el.

Május közepén Jevgenyij Prigozsin, a Wagner orosz zsoldoscsoport vezére bejelentette: sikerült teljes egészében elfoglalniuk a várost. Azt is mondta, hogy június 1-ig átadják a város ellenőrzését az orosz hadseregnek. Az ukrán vezetés azonban utána is hangsúlyozta, hogy a város szélén továbbra is ellenőriznek területeket. „Mostanra Bahmut néhány, talán a város nyugati szélén található ház romjait nem számítva orosz kézen van. De Bahmuttól délre és északra az ukránok teret tudtak nyerni: visszahódítottak bizonyos területeket, tehát sikerült valamennyire kinyitniuk a város körüli orosz gyűrűt” – mondta erről Rácz András Oroszország-szakértő akkor. Bahmut tíz hónapig tartó ostromáról itt írtunk bővebben.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!