Elindult a katonaorvosi csapat Koszovóba, Szijjártó Péter szerint az egyik sérült katonát meg kellett műteni

2023. május 29. – 22:49

Másolás

Vágólapra másolva

Elindult Koszovóba a Magyar Honvédség egészségügyi ellátásra kialakított Airbus A319-es repülőgépe Kecskemétről hétfő este – írja a honvedelem.hu

A koszovói Zvečan településen tömegoszlatási feladatokra vetették be a Magyar Honvédség NATO békefenntartó erejében részt vevő katonáit. Az összecsapásban a Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint több mint húsz magyar katona megsérült, köztük heten súlyosan, de állapotuk stabil.

A sérült magyar katonákat a Magyar Honvédség további kezelésre légi úton, Magyarországra szállítja.

A fedélzeten tartózkodó katonaorvosokkal tartott Kajári Ferenc vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese is.

Három észak-koszovói településen hétfő reggel a rendőrség és a helyi szerbek közötti összeütközések voltak, az érintett településekre azért vonult ki a NATO parancsnoksága alatt működő koszovói békefenntartó erő, a KFOR is, hogy megakadályozzák a helyzet elfajulását.

Az észak-koszovói zavargásokról itt írtunk bővebben.

Szijjártó Péter külügyminiszter éjfél után azt is kiírta a Facebook-oldalára, hogy a pristinai magyar nagykövet meglátogatta azt a négy magyar katonát, akik repeszsérülések miatt szorulnak ellátásra. Közülük egy katonát meg kellett műteni, de egyikük állapota sem életveszélyes.

A 20 magyar katona sérülésével végződő összecsapások után Szijjártó korábban már kiadott a Facebook-oldalán egy közleményt. A magyar külügyminiszter kijelentette, hogy „Magyarország abban érdekelt, hogy a szomszédságunkban, a Nyugat-Balkánon béke és nyugalom legyen”.

Magáról a zavargásokról meglehetősen szűkszavúan írt posztjában Szijjártó. „A koszovói KFOR-ban olasz parancsnokság alatt szolgáló magyar katonák ma bevetésre kerültek Zvecan településen. A magyar katonák feladataikat a kapott parancsnak megfelelően végezték, melynek során közülük többen is megsebesültek” – fogalmazott a külügyminiszter.

Bejegyzésében nem említi, hogy a magyar békefenntartók sérüléseit szerb tüntetők okozták. Szijjártó pénteken Belgrádban kampánybeszédben állt ki a szorongatott helyzetben lévő Aleksandar Vučić szerb elnök mellett, aki a koszovói elnök szerint a zavargások mögött áll. Vučić szerint viszont nem ő, hanem a koszovói kormányfő provokálta ki a szerbek és a KFOR konfliktusát.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!