Nem kellene a háborús agresszor oldalára állni – kiakadt a lengyel nagykövet a magyar vezérkari főnök „békepárti” történelemhamisítása miatt

2023. május 10. – 22:10

Másolás

Vágólapra másolva

Nagy megdöbbenéssel fogadta Böröndi Gábornak, a Honvéd Vezérkar főnökének május 9-i – éppen a második világháború lezárásának évfordulóján, az európai béke napján adott – nyilatkozatát a budapesti lengyel nagykövet.

Sebastian Kęciek nyílt levelet írt Böröndinek, amelyben úgy fogalmazott: a magyar vezérkari főnök szavai az 1939 szeptemberében

a náci Németország agressziójának áldozatául esett hazáját egy globális konfliktus eszkalációjáért teszik felelőssé, valamint bűnrészességgel vádolják.

Ez Lengyelország számára

„a történelem elfogadhatatlan elferdítését jelentik, és nem szabadna elhangozniuk, különösen nem egy szoros szövetséges ország képviselője részéről”

– írja magyarul itt olvasható levelében a budapesti lengyel nagykövet.

Mint kedden megírtuk, a honvédség élére nemrég kinevezett Böröndi a történelmi tények elferdítésével arról beszélt a köztévében, hogy a náci Németország 1939. szeptemberi Lengyelország elleni agressziója mindössze „lokális háború” volt, és az nem eszkalálódott volna második világháborúvá, ha megfelelő időben megállítják a békefolyamattal.

Kęciek reagált a magyar kormány előszeretettel mantrázott békepártiságára is: „a második világháború kirobbanásához nem az agresszorral folytatott béketárgyalások hiánya vezetett”. Sőt, épp ellenkezőleg, többek között az, hogy a Harmadik Birodalom követeléseinek engedményeket tettek.

Kitér a levél arra is, hogy Molotov–Ribbentrop-paktum alapján Hitler és Sztálin megtervezte Lengyelország felosztását, így miután 1939. szeptember 1-jén a náci hadsereg „fegyveres, provokálatlan támadást indított Lengyelország ellen”, bő két héttel később, szeptember 17-én a Vörös Hadsereg keletről támadta meg Lengyelországot, „ezzel megkezdődött a lengyelek közel hat évig tartó, hatmillió lengyel állampolgár életét követelő exodusa” – írja Kęciek.

A nagykövet szerint „nem engedhetjük meg az áldozat és az elkövető sértő felcserélését”, és a történelmi analógiát a mai, Ukrajna elleni orosz agresszióra is kivetíti:

„Ma, Oroszország Ukrajna elleni teljes körű, provokálatlan és törvénytelen agressziójával szemben Európának le kellene vonnia a második világháború tanulságait, és szolidárisan a történelem helyes oldalára kellene állnia, az áldozat, nem pedig az agresszor oldalára.”

A levele végén megemlékezik arról is, hogy bár 1939-ben Magyarország hivatalosan Németország szövetségese volt, nem segítette a nácik Lengyelország elleni támadását. Felidézi később a jugoszláv bevonulás miatt öngyilkosságot elkövető Teleki Pál akkori miniszterelnök szavait: „Hamarabb felrobbantom a vasútvonalainkat, mintsem hogy részt vegyek Lengyelország inváziójában.”

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknekaz angolul olvasó ismerőseinek!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!