Szakértő: Melitopol felé indul majd meg az ukrán ellentámadás fő ereje

2023. április 29. – 08:04

frissítve

Szakértő: Melitopol felé indul majd meg az ukrán ellentámadás fő ereje
Folynak a munkálatok a rakétatámadásban megsérült lakóház körül, Uman városában – fotó: Maxym Marusenko AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A legvalószínűbb, hogy az ukránok elsősorban Zaporizzsja felől, Melitopol felé próbálnak majd meg ellentámadást indítani nyolc-kilenc dandárral – mondta Resperger István ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katonai Nemzetbiztonsági Tanszékének a vezetője a Mandiner Podcastjában. A szakértő szerint az ukránok több elterelő hadműveletet is indíthatnak a melitopolival párhuzamosan, Luhanszk városa például az egyik ilyen helyszín lehet.

Resperger szerint az ukránok célja az Azov-tenger elérése lenne, mivel ezzel a szárazföldön elvágnák az orosz hátországot a Krím-félszigettől. A támadásra egy negyvenezer főből álló különleges egységet készítettek elő, köztük vannak a nyugati tankok kezelésére kiképzett ukrán katonák is. Az időjárás miatt Resperger szerint május közepén indulhat meg a támadás. A szakértő azt is elmondta, hogy:

  • az oroszok mostanra rengeteg helyen mélyen beásták magukat, ami miatt egyáltalán nem lesz olyan könnyű menet az ellentámadás, mint volt az ősszel;
  • viszont az idő az oroszoknak kedvez, mivel a nyugati országok nem akarják majd a végtelenségig finanszírozni Ukrajna háborúját.

Resperger szerint a vége az lesz, hogy a Nyugat rákényszeríti az ukránokat a tárgyalásra, és valamilyen kompromisszumban egyeznek meg.

(Mandiner)

Az oroszok szerint hét civil meghalt, amikor pénteken az ukrán hadsereg a kilenc éve megszállt Donyeck városát ágyúzta. A képek szerint a városban több ház összeomlott, autók égtek ki, és egy buszt is eltaláltak. Ez utóbbiban az oroszok szerint egy gyermek is meghalt.

Kiégett busz és lerombolt ház Donyeckben az ukrán támadás után – Fotó: Alexander Ermochenko Kiégett busz és lerombolt ház Donyeckben az ukrán támadás után – Fotó: Alexander Ermochenko
Kiégett busz és lerombolt ház Donyeckben az ukrán támadás után – Fotó: Alexander Ermochenko

(Reuters)

Több mint tíz, összesen mintegy 40 000 tonna kapacitású, kőolajtermékeket szállító tartály semmisült meg Szevasztopol kikötőjében a robbanásban – írja az RBC Ukrajna az ukrán katonai hírszerzés egyik tisztviselőjére hivatkozva.

Andrij Juszov az RBC által közölt kommentárjában nem állította, hogy Ukrajna felelős a robbanásért, „Isten büntetésének” nevezte azt a pénteki, Umanra mért orosz csapás miatt, amelyben 25-en meghaltak.

Korábban a Moszkva által Szevasztopolban beiktatott kormányzó azt mondta, hogy a lángokat teljesen eloltották, és senki sem sérült meg.

(via Sky News)

Öt, az ukrán határ mellett fekvő oroszországi faluban elment az áram, miután az ukránok lőtték a régiót – állítja az orosz Belgorod régió kormányzója, Vjacseszlav Gladkov. Szerinte az ukránok szombaton Novaja Tavolzanka települést lőtték, és az infrastruktúrában okozott károk vezettek az áramellátás megszakadásához.

(France24)

Eloltották a szevasztopoli üzemanyagtároló ezer négyzetméterén égő tüzet, közölte a Moszkva által kinevezett kormányzó. Mihail Razvozsajev azt mondta, hogy az előzetes információk szerint a raktárat két drón találta el. Oroszország Ukrajnát okolta a támadásért, az ukrán fegyveres erők szóvivője viszont azt mondta, hogy nem rendelkezik olyan információkkal, amelyek szerint Ukrajna lenne felelős a szombati incidensért.

Az Oroszország indította háború végének esetleges eljövetelével kapcsolatos gondolatait vázolta a Telegramon a volt orosz elnök. Dmitrij Medvegyev szerint csak

  • az ukrán hadsereg és katonai felszerelések tömeges megsemmisítése,
  • az ukránok veresége,
  • az ország teljes leszerelése,
  • a jelenlegi vezetés megdöntése és
  • a vezetők elleni – akár későbbi – megtorló akciók

hozhatják el az óhajtott békét. Ha ezek nem teljesülnek, úgy a háború elhúzódhat, ami nem tenne jót Oroszországnak. A teljesség igénye nélkül egy idézet Medvegyev posztjából:

„A kijevi kutya folyamatosan ugat. Szőrös pofáján lefolyik a nyál, hogy gazdái láthassák harciasságát:

1. Adjatok több fegyvert, hogy kisebb legyen a veszteség!
2. Menjünk, vegyük vissza a Krímet!
3. Jobb, most támogatni Ukrajnát, az csökkenti a harmadik világháború kockázatát!
4. A háború akár évtizedekig is eltarthat!

Mi ez? Egy drogoktól átitatott elme ellentmondásokkal teli alkonya? Bizonytalan téveszmék? Nyomásgyakorlás a jótevőire? Altalános, tartós paranoia?

Egyértelmű. Ezek mind, együtt.”

Dróntámadás ért egy orosz üzemanyagraktárt a szevasztopoli Kozák-öbölben szombaton kora reggel, a raktár mintegy ezer négyzetméteren kigyulladt. A hatóságok a legmagasabb, 4-es riasztási fokozatot léptették érvénybe.

A tüzet a helyszínre 18 autóval kivonult 60 tűzoltó lokalizálta. A támadásban senki nem sérült meg, az orosz hatóságok szerint a tűz nem fenyeget polgári épületeket. A területet átvizsgálják, nem tároltak-e ott robbanásveszélyes anyagokat. A levegőben lévő káros anyagok maximális megengedett koncentrációjának méréséig nem telepítik ki a lakosságot sem a környékről. A TASZSZ tudósítója szerint a fekete füstoszlop több kilométeres távolságból is látható.

A helyszín felé vezető utakon a rendőrök ellenőrző pontokat állítottak fel, ahol minden be- és kilépő okmányait ellenőrzik.

„Csak a megtestesült gonosz képes ilyen terrort elkövetni Ukrajna ellen” – jelentette ki Volodimir Zelenszkij, miután a péntek kora reggeli rakétacsapás következtében két tucat ember meghalt a közép-ukrajnai Umanban.

Az ukrán elnök videóbeszédében megerősítette, hogy a jelentések szerint legalább 23 ember halt meg a támadásban. A legújabb jelentések az áldozatok számát 25-re teszik. A hírek szerint két gyerek is életét veszítette, őket még nem sikerült azonosítani, a szüleikről pedig semmit nem tudni.

Zelenszkij köszönetet mondott „mindenkinek, aki részt vett a mentőakcióban és támogatja a megmentett embereket”, valamint részvétét fejezte ki az Ukrajnát ért mai orosz bombázásban érintett áldozatoknak és hozzátartozóiknak.

25-re emelkedett az umani rakétatámadás halálos áldozatainak száma – írja a BBC.

Az áldozatok között van négy gyerek is, legalább tizenegy embert pedig kórházba szállítottak.

Uman belvárosában ért egy lakóházat rakétatámadás pénteken, hajnali négy óra körül. A kilencemeletes ház részben össze is omlott.

A házban lakó 60 éves Vanda azt mondta a BBC-nek, hogy robbanást hallott, és „minden megremegett”. „Próbáltuk valahogy elhagyni az épületet. Egy gyerek hangját hallottam, aki a miénkkel szomszédos lakásban sikoltozott. Segíteni akartunk a többi embernek. Mindenütt füst és tűz volt” – mondta.

Több mint 10 órával a támadás után a mentők még mindig a helyszínen dolgoztak, miközben a lakók megpróbálták visszaszerezni a holmijukat. A robbanások miatt a szomszédos épületek ablaküvegei betörtek.

A támadások akkor történtek, amikor az ukrán erők közölték, hogy készen állnak katonai offenzívát indítani a nyugati szövetségesek által szállított új felszerelésekkel, köztük harckocsikkal.

  • Az oroszok hajnalban egy sor ukrán várost támadtak rakétákkal, ezekben több mint huszan meghaltak.
  • Ukrajnába érkezett a cseh és a szlovák elnök, Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tárgyaltak. Petr Pavel cseh elnök szerint Ukrajna megérdemli, hogy az EU és a NATO tagja legyen.
  • Az ukránok azt állítják, hogy készen állnak a réges rég várt ellentámadásra.
  • Bahmut belvárosában az oroszok elfoglalták a város vasútállomását és a körülötte fekvő városrészeket. Az ukránok fokozatosan szorulnak ki a településről.
  • Az oroszok több parancsnokot lecseréltek.
  • A fronton halt meg a BBC volt munkatársa, aki a háború elején önkéntesként csatlakozott az ukrán hadsereghez.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!