A világ közepe lett egy kis lengyelországi repülőtér

2023. április 6. – 15:32

A világ közepe lett egy kis lengyelországi repülőtér
Az amerikai légierő Boeing C-17A Globemaster III szállító repülőgépe amerikai katonákkal érkezik a Jasionka Rzeszow repülőtérre, az előtérben a lengyel nemzeti légitársaság egyik kereskedelmi utasszállítója – Fotó: Omar Marques / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

A lengyelországi Rzeszów-Jasionka reptere nem számított az ország forgalmasabb repterei közé, azonban az elmúlt több mint egy évben alaposan feje tetejére állt a megszokott élete. A határhoz közeli reptér és város ugyanis az egyik legfontosabb közlekedési csomóponttá vált Ukrajna felé, ami ellen 2022. február 24-én indított inváziót Oroszország.

Mostanra a személyszállító gépek mellett a világ legfontosabb vezetői itt landolnak átutazóban Lviv és Kijev felé, és a nyugati fegyverszállítmányok egy része is a reptért érintve jut át Ukrajnába.

Csendes repterecskéből fontos csomópont

Sok lengyel városhoz hasonlóan Rzeszów is megtestesíti a 20. századi Európa turbulens éveit, a náci megszállás borzalmaitól a NATO és az Európai Unió alatti békéig és jólétig. Más hasonló városokkal ellentétben azonban most a feszültségek új korszakának frontvonalán találta magát.

A nagyjából 180 ezer fős város ugyanis a több mint egy éve kezdődött orosz–ukrán háború fő nemzetközi kapujává vált.

Alapesetben Rzeszów-Jasionka csak a nyolcadik legforgalmasabb repülőtér Lengyelországban, 2022-ben közel 730 ezer utast szolgált ki – írja a Business Insider. Összehasonlításképpen a New York-i JFK repülőtéren csak januárban több mint 4 millió utas fordult meg. Ukrajnába a háború kezdete óta nem mennek repülők, a közlekedés gerincét a határtól az országot sűrűn átszövő vasúthálózat adja (a vasút szerepéről a háborúban bővebben itt írtunk).

Így, mivel Rzeszów-Jasionka mindössze 80 kilométerre fekszik Lengyelország – és ezzel a NATO – határától, az Ukrajnába vagy Ukrajnából légi úton történő utazás a kis lengyel repülőtéren (és persze a vasúti pályaudvarán) keresztül történik.

Az ügy akkor kezdett komolyra fordulni, amikor amerikai katonák jelentek meg Adam Hamryszczak, a rzeszów-jasionkai reptér igazgatójának irodájában, 2022. február 5-én. Ők annak az 1700 katonának az előfutárai voltak, akik azóta is a reptéren állomásoznak. Azóta egymásnak adta a kilincset a színész-rendező Sean Penn, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, és számos más vezető külföldi politikus mellett Joe Biden amerikai elnök is. A reptérre a háború kitörése óta a normál utasok mellett nehézfegyverek, nemzetközi segélyek, rakéták, katonák, menekültek és orvosi evakuációs csapatok is rendszeresen érkeznek.

Amerikai katonák szállnak ki egy C-17 Globemaster teherszállító repülőgépből a lengyelországi Rzeszow-Jasionka repülőterén 2022. február 16-án. Tucatnyi amerikai ejtőernyős érkezett annak a több ezer fős különítménynek a részeként, amelyet a NATO keleti szárnyának megerősítésére küldtek válaszul az Oroszországgal fennálló feszültségre – Fotó: Wojtek Radwanski / AFP
Amerikai katonák szállnak ki egy C-17 Globemaster teherszállító repülőgépből a lengyelországi Rzeszow-Jasionka repülőterén 2022. február 16-án. Tucatnyi amerikai ejtőernyős érkezett annak a több ezer fős különítménynek a részeként, amelyet a NATO keleti szárnyának megerősítésére küldtek válaszul az Oroszországgal fennálló feszültségre – Fotó: Wojtek Radwanski / AFP

„Régebben regionális repülőtér voltunk, napi 15-20 járattal. Most mi vagyunk a legjobb leszállópálya egy globális konfliktus frontvonalán, és ez valószínűleg nem fog egyhamar megváltozni” – mondta Michal Tabisz, a repülőtér elnökhelyettese. A Bloombergnek adott félórás interjúja alatt két C-17-es katonai gép is leszállt, emellett éjjel-nappal ki-be járnak a reptéren a teherautók.

Naponta akár 10 Boeing 747-es gép is leszáll rakományokkal, és a reptéren mostanában néhány óra alatt elhasználják azt az üzemanyag-mennyiséget, amit korábban egy hét alatt égettek volna el.

Hamryszczak szerint december óta az adrenalin hajszolja a reptér személyzetét, egyetlen hiba sem fér bele a számításaikba. „Éjszakánként csak néhány órát aludtunk” – mondta Hamryszczak az átállásról. A dolgozók azon fáradoztak, hogy megszervezzék a katonai szállítmányok és az orvosi evakuálások szállítását – mindezt úgy, hogy közben fenntartották a forgalmat a fapados légitársaságok számára is.

Ehhez többek között az egy éve zárva tartó lvivi nemzetközi repülőtérről vettek kölcsön extra dolgozókat. Mindeközben a reptér igazgatójának folyamatosan egyeztetnie kell a világ vezetőivel és a médiával is. „Hát ilyet biztos nem tanítottak nekünk az egyetemen” – mondta Hamryszczak.

Joe Biden után pizzát neveztek el a helyiek

Az Egyesült Államok 2022 márciusában két Patriot rakétavédelmi rendszert küldött Rzeszów-Jasionkába, hogy elhárítsa a NATO-országokat fenyegető esetleges fenyegetést. Konrad Fijołek, Rzeszów polgármestere szerint tulajdonképpen turistacsalogatóvá váltak az ide telepített légvédelmi rendszerek. „Viccelődve mondjuk, hogy ez a fő attrakciónk.” A polgármester szerint a repülőtérnek köszönhetően Rzeszów is felkerült a térképre: „Városunk korábban Lengyelország és Európa peremén volt. Most azt mondom a vendégeinknek: Üdvözöljük őket Európa közepén”.

Nem is téved nagyot a polgármester, ugyanis a kisvárosban egy ideje prominens személyek fordulnak meg. A figyelem a térség helyi vállalkozásait is fellendítette. A helyi wellnesshotel, a Blue Diamond a háború kezdete óta maximumon üzemel. A szálloda 51 szobájában állandóan tisztviselők laknak, de a hotel emellett az ENSZ-segélycsapatának ideiglenes bázisaként is szolgált.

Biden 2022. március 25-én szállt le először Rzeszów-Jasionkában az elnöki különgéppel, akkor Varsóban tartott beszédet. „Az Air Force One a leghíresebb repülőgép, amely valaha is megfordult a repülőterünkön” – mondta Hamryszczak. Az elnök érkezését „több napos” biztonsági ellenőrzés előzte meg, Biden második, előre be nem jelentett látogatása 2023 februárjában pedig „nagy titokban zajlott” – akkor ugyanis Biden már Kijevbe is átutazott vonattal.

Joe Biden amerikai elnök különleges biztonsági intézkedések közepette érkezett a lengyelországi Rzeszów-Jasionka repülőtérre az Air Force One repülőgéppel, majd végül pizzázott az amerikai katonákkal a támaszponton 2022. március 25-én – Fotó(1,2): Stringer / Anadolu Agency / AFP – Fotó(3): Brendan Smialowski / AFP Joe Biden amerikai elnök különleges biztonsági intézkedések közepette érkezett a lengyelországi Rzeszów-Jasionka repülőtérre az Air Force One repülőgéppel, majd végül pizzázott az amerikai katonákkal a támaszponton 2022. március 25-én – Fotó(1,2): Stringer / Anadolu Agency / AFP – Fotó(3): Brendan Smialowski / AFP
Joe Biden amerikai elnök különleges biztonsági intézkedések közepette érkezett a lengyelországi Rzeszów-Jasionka repülőtérre az Air Force One repülőgéppel, majd végül pizzázott az amerikai katonákkal a támaszponton 2022. március 25-én – Fotó(1,2): Stringer / Anadolu Agency / AFP – Fotó(3): Brendan Smialowski / AFP
Joe Biden amerikai elnök különleges biztonsági intézkedések közepette érkezett a lengyelországi Rzeszów-Jasionka repülőtérre az Air Force One repülőgéppel, majd végül pizzázott az amerikai katonákkal a támaszponton 2022. március 25-én – Fotó(1,2): Stringer / Anadolu Agency / AFP – Fotó(3): Brendan Smialowski / AFP

A figyelem a térség helyi vállalkozásait is fellendítette. Bident lefilmezték, amint a rzeszów-jasionkai amerikai csapatoknál tett látogatása során pizzát evett a repülőtértől 10 perces autóútra lévő Pizzeria Gusto pizzázóban. A pizzázó tulajdonosa, Damian Drupka a médiában látta meg, hogy Biden az ő pizzáját eszi, először el se hitte.

Az amerikai elnök jalapeñós-pepperonis pizzát evett, amit kicsit erősnek találhatott, mert meg is könnyezte. Drupka a pizzát Biden tiszteletére „Spicy Joe”-nak nevezte el.

A fogás most már egy miniatűr amerikai zászlóval díszítve kapható, és Drupka szerint 2022-ben a Pizzeria Gusto második legnépszerűbb pizzája volt. Egyébként most a Rzeszów-Jasionkában állomásozó csapatok rendelik az összes eladott pizzájuk nagyjából ötödét.

Az ukrajnai háborúról dokumentumfilmet is forgató Sean Penn színész-rendező is leszállt Rzeszów-Jasionkában, hogy népszerűsítse a CORE Alapítványának az ukrajnai menekülteket támogató munkáját. Májusban érkezett Bono és The Edge a U2-ból, majd júniusban a Virgin Atlantic milliárdos vezérigazgatója, Richard Branson. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök például decemberben járt itt, amikor az Egyesült Államokba utazott, és a kongresszus előtt is beszélt.

Persze van árnyoldal is

Ne higgyük azonban, hogy a városka csak a pozitív hozadékait érzékelte a különleges figyelemnek. Rzeszówban annyira megnövekedett a repülők zaja, hogy a háború kezdetén egyes helyiek nem is tudtak aludni, bár az elmúlt 10 hónapban a többség hozzászokott a nyüzsgéshez. Viszont komoly figyelmeztetés volt a lengyeleknek, amikor novemberben egy eltévedt ukrán rakéta felrobbant Przewodówban, a határ mentén keletre, és két ember életét vesztette.

Légvédelmi rakéták a lengyelországi Rzeszów-Jasionka repülőtéren 2022. március 25-én – Fotó: Daisuke Tomita / Yomiuri / AFP
Légvédelmi rakéták a lengyelországi Rzeszów-Jasionka repülőtéren 2022. március 25-én – Fotó: Daisuke Tomita / Yomiuri / AFP

Lengyelország korábban azt hitte, hogy NATO-tagként nem érheti baj, ám ez a kijózanító esemény arra késztette a helyieket, hogy empatikusan és nyitottan fogadják a menekülteket – mondja a Blue Diamond hotel tulajdonosa, Slawomir Barczak. „A háború korai napjaiban néhány barátom bepakolta az autóját táskákkal, hogy bármelyik pillanatban készen álljanak arra, hogy elinduljanak Nyugatra. De idővel megszoktuk, hogy miben vagyunk. Az emberek hozzászoktak a szomszédos háborúhoz” – mondta Barczak.

A városnak azzal is meg kell küzdenie, hogy az utóbbi időben nagyjából 30 ezerrel több ember tartózkodik a környéken – legalábbis a mobiltelefon-adatok alapján. Krystyna Stachowska alpolgármester szerint csodaszámba megy, ha valaki kiadó lakást talál, a szálláshelyek pedig szintén tele vannak. A városba menekültek is érkeztek, és az is megoldandó probléma, hogy biztosítani tudják a szemétszállítást, és az újonnan érkezett 1500 ukrán menekült gyerek taníttatását.

„Nem tudjuk, hogy érkezik-e újabb menekülthullám, vagy véget ér a háború, és megkezdődik az újjáépítés. De készen kell állnunk” – mondta Stachowska.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!