Brit hírszerzés: Oroszország a szankciók miatt nem tudja pótolni a kulcsfontosságú radarokat

2023. március 31. – 11:12

Másolás

Vágólapra másolva

A brit katonai hírszerzés legfrissebb jelentése szerint a szankciók aláássák Oroszország azon képességét, hogy az ukrán erők által megsemmisített, kulcsfontosságú Zoopark-1M radarrendszereket pótolja.

Március 23-án az ukrán különleges erők videót tettek közzé arról, hogy Donyeck térségében megsemmisítettek egy ilyen orosz légvédelmi radart. A brit védelmi minisztérium most azt közölte, hogy bár a radar pótlása kulcsfontosságú lenne Oroszország számára, de az olyan nyugati elektronikára épül, amit a szankciók miatt nem tudnak beszerezni.

A brit hírszerzés szerint Oroszország már legalább hatot elvesztett a Zoopark-1M típusú radarokból, és valószínűleg csak nagyon kevés ilyen radarjuk maradt Ukrajnában. „Ezek a rendszerek jelentős erőtöbbletet jelentenek. Lehetővé teszik a parancsnokok számára az ellenséges tüzérség gyors lokalizálását, és így csapást mérhetnek rájuk” – áll a jelentésben.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!