A német kancellár szerint még évekig elhúzódhat a háború

2023. március 31. – 20:59

Másolás

Vágólapra másolva

Több évig tarthat még Oroszország Ukrajna elleni háborúja Olaf Scholz német kancellár szerint – írja az MTI. Scholztól pénteken azt kérdezték a Frankfurter Allgemeine Zeitung című konzervatív lap olvasói fórumán, hogy hogyan érti azt a többször megismételt kijelentését, hogy Oroszország nem győzhet, Ukrajna pedig nem veszíthet a háborúban.

Azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök és országa „identitárius” elképzelések alapján területi követeléseket támaszt és „imperialista agressziót” követ el egy szomszédos ország ellen, amivel veszélyezteti a határok erőszakos megváltoztatásának lehetetlenségéről kialakult egyetértésre épülő európai békét.

Ezért meg kell akadályozni a „békediktátumot”, vagy azt, hogy „befagyasszák” a konfliktust, aminek révén Oroszország ugyan nem hivatalosan, a nemzetközi közösség elismerésével, de gyakorlatilag mégiscsak „imperialista módon bekebelezi Ukrajna egy részét”. Ezért gondolja úgy, hogy

„Ukrajna nem veszíthet, és nem lehet orosz békediktátum, és természetesen azt is jelenti, hogy elkerülhetetlen az orosz csapatok visszavonása”

– mondta Scholz.

Arra a kérdésre, hogy az orosz csapatokat a 2014-ben a nemzetközi jog megsértésével Oroszországhoz csatolt ukrajnai Krím félszigetről is ki kell-e vonni, azt válaszolta, hogy Németországnak nem az a feladata, hogy Ukrajna helyett tárgyaljon, és mérlegelje, hogy milyen megoldás lehet elfogadható, hanem az, hogy kiálljon Ukrajna mellett, és támogatást biztosítson az önvédelemhez.

Mint mondta, nem is örül az arról szóló tanácsoknak, hogy milyen engedményeket kellene tennie Ukrajnának a békéért. Szerinte nagy visszafogottságra van szükség ebben az ügyben, és inkább világossá kell tenni, hogy „mindent megteszünk azért, hogy fenntarthassuk támogatásunkat, amíg csak szükséges”. Ez fontos vállalás, hiszen

„előfordulhat, hogy kettő, három vagy akár négy évig is eltart még a háború, és nagyon megterhel mindannyiunkat”

– tette hozzá.

Beszélt még többek között kormányának azon a törekvéseiről is, hogy az „irreguláris migrációt” úgynevezett migrációs partnerségi megállapodásokra alapozva szorítsák vissza. Itt hangot adott annak a véleményének, hogy tehetnek a menekültekről „borzalmas” kijelentéseket egyes politikusok, mint Donald Trump volt amerikai elnök, Orbán Viktor magyar miniszterelnök vagy mások, a maradásra nem jogosult menedékkérőkkel ők sem tudnak mit kezdeni, ha az adott ország nem fogadja vissza ezeket az embereket.

A megoldás „egyetlen reális esélye” szerinte a migrációs partnerségi megállapodás a származási országokkal és a tranzitországokkal. Ezekben a megállapodásokban Németország megnyitja a munkavállalási célú szabályozott, legális bevándorlás lehetőségét a Németországban tartózkodásra nem jogosult emberek visszafogadásáért cserébe – fejtette ki a kancellár.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!