Lengyel külügyminiszter: A Bukaresti Kilencek folytatják Ukrajna támogatását

2023. március 31. – 19:30

Másolás

Vágólapra másolva

A Bukaresti Kilencek országai folytatni fogják Ukrajna támogatását katonai és egyéb területeken – jelentette ki Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter pénteken a közép-lengyelországi Lódzban a Bukaresti Kilencek (B9) kétnapos külügyminiszteri találkozóját záró sajtótájékoztatón. Rau elmondta: a résztvevők beszéltek a NATO és az Európai Unió közötti együttműködés fontosságáról, különösen a „jelenlegi válságra adandó hatékonyabb válasz” érdekében.

A B9 „katonai és más területeken továbbra is támogatni fogja Ukrajnát” – jelentette ki. Lengyelország és „sok más szövetséges állam számára különösen az utóbbi szempont óriási jelentőséggel bír”. Rámutatott, hogy a B9 országai élen járnak e téren, olyan, „bátrabb akciókban” való részvételre buzdítják szövetségeseiket, mint a MiG-29-es vadászgépek vagy a (Leopard) harckocsik átadása Ukrajnának.

Bogdan Aurescu román külügyminiszter azt mondta: az Ukrajna elleni orosz háború „Európa és Amerika biztonságát veszélyeztető művelet”, amely „komoly fenyegetést jelent a globális békére” nézve is. A béke érdekében „segíteni kell Ukrajnát, hogy megnyerje ezt a háborút”. (MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!