Beidézték Mike Pence volt alelnököt tanúskodni a Capitolium ostromáról

2023. március 28. – 22:17

Beidézték Mike Pence volt alelnököt tanúskodni a Capitolium ostromáról
Fotó: Dia Dipasupil / Getty Images via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Amerikai sajtóértesülések szerint Mike Pence, Donald Trump amerikai elnök egykori alelnöke is tanú lesz a 2021. január 6-i eseményeket vizsgáló szövetségi nyomozás keretein belül.

Az igazságügyi minisztérium azt vizsgálja, hogy Trump milyen formában szította az eseményeket azon a bizonyos napon, amikor többen megrohamozták a Capitolium épületét Washingtonban. Az ostromban kilencen meghaltak, és azóta több mint ezer embert tartóztattak le. Az ostrom folyamán készült több felvételen is hallható volt, ahogy a Trump által feltüzelt tüntetők Pence halálát kívánják.

Az igazságügyi minisztérium legfőképp arra kíváncsi, hogy milyen párbeszédek zajlottak Trump és Pence között az ostromot megelőző napokban. Erről faggatják majd várhatóan a korábbi alelnököt.

Trump és Pence is próbálta megakadályozni, hogy beidézze az alelnököt tanúnak az igazságügyi minisztérium. Trump az elnöki privilégiumra hivatkozott, ami szerint a mindenkori elnök és a beosztottak közötti kommunikáció bizalmas információnak számít, ezért Pence erről nem beszélhet. Pence ügyvédei szerint pedig ő 2021. január 6-án nem alelnökként, hanem a szenátus elnökeként volt jelen. James E. Boasberg washingtoni szövetségi bíró az értesülések szerint mindkét érvelést elvetette.

Az elmúlt hetekben Pence Trumpot, Trump pedig Pence-t tette felelőssé a 2021. január 6-án történtekért. Pence tanúskodásának külön pikantériát ad, hogy várhatóan ő is beszáll majd a republikánus elnökjelöltségért folyó küzdelembe Trumppal szemben (aki egy évvel az előválasztás előtt nyerésre áll), így nem valószínűsíthető, hogy falazni fog korábbi felettesének az esküdtszék előtt.

A korábbi elnök ellen jelenleg több mint féltucat ügyben folyik párhuzamosan vizsgálat. Napok kérdése, hogy beidézze őt a manhattani kerületi ügyész, mivel a gyanú szerint üzleti dokumentumokat hamisíthatott, hogy eltitkolja, hogy ügyvédjén keresztül 130 ezer dollárt, azaz közel 50 millió forintot fizetett Stormy Danielsnek, hogy a pornósztár hallgasson az afférjukról a 2016-os elnökválasztási kampány hajrájában. Az ügyről bővebben itt olvashatnak.

A Capitolium ostromán kívül az igazságügyi minisztérium a Fehér Házból elvitt titkosított dokumentumok ügyében is nyomoz, illetve amiatt is, hogy Trump akadályozta-e ezt a nyomozást.

Georgia államban külön vizsgálják, hogy Trump vagy kampányának tagjai beavatkoztak-e a választásba, a New York-i főügyész pedig adócsalás miatt nyomoz a Trump Organization ellen.

A cikk korábbi verziójában tévesen azt írtuk, hogy Mike Pence-nek a legfelsőbb bíróság előtt kell majd tanúskodnia. A valóság ezzel szemben az, hogy a korábbi alelnöknek egy washingtoni esküdtszék előtt kell majd tanúskodnia.

(Guardian)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!