Trump volt alelnöke: Trump tévedett, és ezért a történelem felelősségre fogja vonni

2023. március 12. – 08:27

Másolás

Vágólapra másolva


Donald Trump egykori alelnöke, Mike Pence szemrehányást tett volt főnökének, akinek uszító szavai veszélybe sodortak mindenkit, aki a január 6-ai ostrom napján a Capitoliumban tartózkodott, írja a Guardian.

„Trump elnök tévedett, és a történelem felelősségre fogja vonni őt”

– tette hozzá Pence, aki egy szombaton tartott washingtoni vacsorapartin emlegette fel a 2021. január 6-án történt eseményeket, mikor a 2020-as elnökválasztás után felbőszült, elnökválasztás elcsalásáról szóló összeesküvés-elméletekkel megzavart Trump-hívők megtámadták a Capitoliumot. A zavargásban többen is meghaltak. A Capitolium ostromához vezető eseményekről, a megdöbbentő jelenetekről és a történtek politikai utóéletéről ebben a cikkben olvashat részletesen.

Pence is a Capitoliumban tartózkodott, amikor több ezer trumpista tört be az amerikai törvényhozás épületébe, hisz alelnökként az ő feladata volt jóváhagyni az elektori szavazatokat. „Ami azon a tragikus napon történt, az szégyen, és az igazság megcsúfolása lenne, ha nem így gondolnánk rá. Amíg élek, soha nem fogok megfeledkezni azokról, akik aznap életüket vesztették, az akkor szerzett sebekről és a rendfenntartók hősies viselkedéséről sem” – tette hozzá az egykori alelnök.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!