Reichsbürger-csoport: Újabb házkutatások Németországban, rendőrökhöz is kivonulhattak

2023. március 22. – 14:26

Másolás

Vágólapra másolva

Meglőttek egy rendőrt szerdán a németországi Reutlingenben az államcsíny tervezésével gyanúsított szélsőjobboldali Reichsbürger-mozgalom miatt tartott házkutatáson – jelentette a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádió.

Az MTI híre szerint a rendőr könnyebben megsérült. A feltételezett elkövetőt őrizetbe vették, gyilkossági kísérlet gyanújával indítottak eljárást ellene.

Kora reggel hét német tartományban és egy svájci helyszínen, 19 embernél tartottak házkutatást. Az ARD országos köztelevízió beszámolója szerint rendőrök és katonák is vannak köztük. A művelet a német biztonsági szervek történetének egyik legnagyobb razziájával függ össze, amelyet tavaly decemberben tartottak háromezer rendőr és terrorelhárító bevetésével tizenegy tartományban, 130 helyszínen. Az eljárás Reichsbürger-csoport ellen irányul, amelyet államcsíny tervezésével gyanúsítanak. Akkor 25 embert vettek őrizetbe, köztük a szövetségi parlament, a Bundestag egyik ellenzéki pártja, a CDU/CSU jobbközép pártszövetségtől jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) két politikusát.

Az első razzia óta a szövetségi bűnügyi hivatal vezetésével jelentős mennyiségű lefoglalt anyagot elemeztek, köztük számítógépeket, mobiltelefonokat, adathordozókat, írásos dokumentumokat. Az ügy feltárására Árnyék néven külön nyomozócsoportot is felállítottak, amelyben több mint háromszázan dolgoznak.

A szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) becslése szerint a Reichsbürger-csoport mozgalomhoz nagyjából 23 ezren tartoznak. A mozgalom lazán szervezett és ideológiailag nem teljesen egységes, tagjait leginkább az ország demokratikus berendezkedésének elutasítása, és így a rendőrségtől az adóhivatalig valamennyi állami intézmény legitimitásának tagadása köti össze.

A legfőbb ügyészség és a BKA figyelmének középpontjában álló csoportosulás a gyanú szerint azt tervezte, hogy a többi között a villamosenergia-ellátó hálózatra mért csapásokkal polgárháborús állapotokat idéz elő, elfoglalja a berlini Reichstagot – a szövetségi parlament, a Bundestag székhelyét – és a szövetségi kormány leváltásával magához ragadja a hatalmat. Egyúttal célba vették Olaf Scholz német kancellárt is. A végső cél az ország átszervezése lett volna az 1871-ben alapított Német Császárság mintájára.

A decemberi házkutatásokon lefoglaltak egyebek mellett száznál is több lőfegyvert, golyóálló mellényeket és egyéb katonai felszereléseket, műholdas telefonokat, bő 170 ezer euró készpénzt, valamint több kilogramm aranyat és ezüstöt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!