Bahmutba látogatott Volodimir Zelenszkij

2023. március 22. – 15:32

Másolás

Vágólapra másolva

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán meglátogatta a Bahmut közelében harcoló ukrán csapatokat, és kitüntetéseket adott át azoknak a katonáknak, akik szerinte hősiesen védik országuk szuverenitását. „Megtiszteltetés számomra, hogy ma itt lehetek országunk keleti részén, a Donbaszban, és kitüntethetem hőseinket, kezet rázhatok veletek” – mondta az ukrán elnök a katonáknak.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök katonai állásokat látogatott meg a kelet-ukrajnai Bakhmut közelében – Fotó: Ukrainian Presidential Press Service / AFP
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök katonai állásokat látogatott meg a kelet-ukrajnai Bakhmut közelében – Fotó: Ukrainian Presidential Press Service / AFP

Az ukrán erők mintegy nyolc hónapja tartják magukat Bahmutban, annak ellenére, hogy súlyos veszteségeket szenvedtek el. A város az elmúlt hónapokban a háború középpontja lett. A brit védelmi minisztérium legfrissebb jelentése szerint az ukrán erők nemrég ellentámadást indítottak Bahmuttól nyugatra, ami valószínűleg enyhíti a városba vezető fő utánpótlási útvonalra nehezedő nyomást.

(BBC, Reuters)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!