Úton lehet Ukrajnába a japán miniszterelnök

2023. március 21. – 07:24

Másolás

Vágólapra másolva

Helyi médiabeszámolók szerint elindult Ukrajnába a japán miniszterelnök, Kisida Fumio, írja az AFP Twitteren. A Barron's cikke szerint nyomást gyakoroltak rá, mivel idén Japán a G7-ek találkozójának házigazdája. A G7-országok államfői közül egyedül Kisida nem járt még Ukrajnában.

Az NHK nemzeti műsorszolgáltató, valamint a Kyodo hírügynökség egy meg nem nevezett kormányzati forrásra hivatkozva azt állítja, hogy Kishida kedden érkezik Ukrajnába az indiai tárgyalásait követően.

Az NHK tájékoztatása szerint lengyelországi riporterek lefilmeztek egy, a japán miniszterelnököt szállító autót Przemysel városában, ahonnan külföldi vezetők gyakran utaznak vonattal Ukrajnába.

„A konvoj a przemysli állomásra ment, és az Ukrajna felé tartó nemzetközi vonatok peronja előtt parkolt le. Kishida miniszterelnök kiszállt a konvoj első kocsijából, és felszállt a vonat utolsó kocsijára” – hangzik a riporterek beszámolója.

A japán kormány tisztviselőitől egyelőre nem érkezett megerősítés a látogatással kapcsolatban.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!