Kreml: Kevés olyan szolgálat van, ami képes lehetett az Északi Áramlat elleni merényletre

2023. március 9. – 13:13

Másolás

Vágólapra másolva

A Kreml nem hiszi el, hogy ukránbarát magánszemélyek állhattak az Északi Áramlat gázvezetékek elleni robbantások mögött, mert ilyenre csak kevés különleges szolgálat képes – mondta Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön újságíróknak. Peszkov az Austin Powers kémparódiára utalva reagált az amerikai és a német sajtóban megjelent értesülésekre, amelyek szerint egy titokzatos ukránbarát oligarcha állhatott a csővezetékek elleni merényletek mögött.

„Ami pedig az állítólagos ukránbarát Dr. Genyát illeti, aki mindezt megszervezte: ez nehezen hihető, ez egy nagyon bonyolult feladat volt, amelyet csak egy jól kiképzett különleges állami szolgálat tudott volna végrehajtani, amilyenből a világon nem sok van” – mondta. Felhívta a figyelmet arra, hogy a különböző országokban „szinkronban jelentek meg” a médiajelentések arról, hogy ki állhatott a támadás mögött.

„Láthatjuk, hogy az angolszászok, akikről kezdettől fogva beszélünk, nagy hűhót keltenek. Nyilvánvalóan sok minden kínos nekik a németekkel szemben ezzel a terrortámadással kapcsolatban” – mondta.

Szerdán az ukrán védelmi miniszter is tagadta, hogy Ukrajnának köze lenne az Északi Áramlat elleni szabotázsakcióhoz.

Az Északi Áramlat vezetékei elleni robbantásokról itt írtunk részletesebben.

(MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!