Kérdéses a kivégzett ukrán hadifogoly személyazonossága

2023. március 9. – 21:25

Másolás

Vágólapra másolva

Kérdéses annak az ukrán hadifogoly katonának a személyazonossága, akinek a kivégzéséről a hét elején jelent meg egy videó. Az ukrán hadsereg vezérkara kedden azt közölte, hogy a férfi neve Tyimofij Mikolajovics Sadura volt, és február 3-án eshetett fogságba Bahmut térségében.

Szerdán ezzel szemben az ukrán fegyveres erők északi különítményének regionális parancsnoksága az édesanyjára és katonatársaira hivatkozva Olekszandr Macijevszkij azonosította a kivégzett katonát. Facebook-bejegyzésükben azt írták, hogy Macijevszkij a csernyihivi területen harcoló 119. különleges harckocsizó dandár 163. zászlóaljának volt a katonája, és 2022. december 30-án, Szoledar külterületén három katonatársával együtt keveredett tűzharcba a túlerőben lévő oroszokkal. A beszámoló szerint 12 óra körül megszakadt velük a kapcsolat, az erősítés a folyamatos aknavetőtűz miatt nem tudta őket kimenteni.

„Ennek a csatának a részleteit nem ismerjük teljesen. Nem tudni, hogy ki és hogyan halt meg, nem tudni, hogy Olekszandr hogyan került fogságba, sajnos nem maradtak szemtanúk, mindenki halott vagy eltűnt. Ami a videót illeti: Olekszandr édesanyja, fia, Mihajlo és az egységének katonái felismerték bajtársukat ezen a felvételeken” – írták.

A Szuszpilne ukrán közszolgálati tévécsatorna videóinterjút közölt Macijevszkij édesanyjával. Elmondása szerint Macijevszkij az orosz invázió előtt villanyszerelőként dolgozott Kijevben. A háború kitörése után önként jelentkezett a csernyihivi régió területvédelmi erőihez. A beszámoló szerint a holttestét az Oroszország és Ukrajna közötti halottcsere részeként adták át a családnak, és a rokonai egy kijevi hullaházban azonosították őt – írja a Meduza orosz hírportál.

(Meduza, USA Today)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!