Trump szerint akkor érné meg az USA-nak az orosz–ukrán háború, ha megkaphatnák Ukrajna felét

2023. március 5. – 08:17

Trump szerint akkor érné meg az USA-nak az orosz–ukrán háború, ha megkaphatnák Ukrajna felét
Donald Trump beszédet mond a 2023-as CPAC-en – Fotó: Celal Gunes / Anadolu Agency via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Közel kétórás beszédet tartott szombat este Donald Trump a CPAC-en. A republikánus jelöltségre pályázó exelnök beszédében nekiment az országból „szocialista szeméttelepet csináló” demokratáknak és saját pártján belüli ellenfeleinek, de ostorozta az orosz–ukrán háborút is, melyet rossz befektetésnek tart.

Az elmúlt három napban rendezték meg Washington DC-ben a Conservative Political Action Conference-t, azaz a CPAC-et, amely az amerikai jobboldal legfontosabb éves összejövetele, melyre több tízezer konzervatív aktivista és politikus szokott ellátogatni. A Republikánus Párt apraja-nagyja összegyűlik ilyenkor, beszédet mondanak a párt legbefolyásosabb politikusai, panelbeszélgetéseken vitatják meg a világ és a párt jövőjét. Ennek a konferenciának a mini kiadását rendezték meg tavaly májusban Budapesten, és tartják meg újra idén májusban.

A legfontosabb újdonság a korábbi évekhez viszonyítva az volt, hogy gyakorlatilag bojkottálták a konferenciát a Republikánus Párt vezető politikusai. Nem vettek részt az eseményen a republikánus kormányzók, köztük Trump legfőbb kihívója, Ron DeSantis floridai kormányzó. De nem volt ott Kevin McCarthy házelnök és egyetlen vezető republikánus szenátor sem. Így az esemény gyakorlatilag egy trumpista dzsemboriba fulladt. Olyanok részvételével, mint a bukott brazil elnök Jair Bolsonaro, a QAnon-hívő Marjorie Taylor Greene, Matt Gaetz, Steve Bannon vagy a párnagyárosból összeesküvés-elmélet gyárossá avanzsáló Mike Lindell.

Trump rögtön beszédének elején kijelölte a 2024-es elnökválasztás tétjét. A korábbi elnök szerint ez lesz az utolsó esély, hogy a republikánus szavazók megmentsék az USA-t a demokratáktól, akik tönkre akarják tenni az országot. „Egy szocialista szeméttelepet akarnak csinálni az országból, ami bűnözőkkel, narkósokkal, marxistákkal, gengszterekkel, radikálisokkal és veszélyes menekültekkel van tele” – fogalmazott Trump.

A republikánus jelöltségre pályázó politikus szerint a demokraták és Soros György tudják, hogy a szavazófülkékben nem fogják tudni legyőzni, ezért korrupt bírókon keresztül, mondvacsinált perek segítségével próbálják megállítani. A New York Times szerint beszéde előtt Trump azt nyilatkozta, hogy akkor sem lenne hajlandó kiszállni az elnökjelöltségért folyó versenyből, ha vádat emelnének ellene valamelyik jelenleg folyó perben.

A demokraták legyőzésén kívül más feladata is van Trump mozgalmának, mégpedig leszámolni a pártbeli ellenzékével, akik „nem igazi republikánusok”. Néhányat meg is nevezett közülük a korábbi elnök. Legfőbb kihívóját, Ron DeSantis floridai kormányzót pont nem említette név szerint a beszéde során, de több ponton is egyértelműen utalt rá. Név szerint kritizálta viszont a „Kína-barát” Mitch McConnellt, a republikánusok szenátusi vezetőjét (a felesége kínai), és egyik leghangosabb, ám nemigen befolyásos pártbeli kritikusát, Mitt Romney korábbi elnökjelöltet is.

Fotó: Celal Gunes / Anadolu Agency via AFP
Fotó: Celal Gunes / Anadolu Agency via AFP

Beszédének második felében Trump vázolta választási programjának főbb pontjait. Az első és legfontosabb programpont, hogy meg fogja akadályozni, hogy az USA újabb és újabb költséges és soha véget nem érő háborúkba csússzon bele. „Nem engedhetjük meg magunknak, hogy több százmilliárd dollárt költsünk olyan emberek védelmére, akik nem is szeretnek bennünket” – mondta Trump.

A korábbi elnök kijelentette, hogy ha ő lenne jelenleg az elnök, akkor nem robbant volna ki az orosz–ukrán háború. Trump szerint amúgy is borzasztóan rossz befektetés a háború úgy általánosságban.

„Ha az üzleti életben lennénk, akkor kijelentenénk, hogy megadjuk a támogatást, viszont a fél országotok a mienk lesz, ha nyertek. A befektetésünk után lefölözzük a részünket nyereségből. De a való életben mi nem kapunk semmit. Sőt, pont az ellenkezője. Odaadjuk a pénzt, és amint vége van a háborúnak, nem is akarnak többé szóba állni velünk”

– fogalmazott a politikus.

Trump ahelyett, hogy messzi országok határainak védelmére költene több százmilliárd dollárokat, inkább az USA déli határát akarja megvédeni. Emiatt aztán további 200 mérföldnyi határfal építését ígérte meg. Erre szerinte azért van szükség, mert egyes országok „kiürítik a börtöneiket és elmegyógyintézeteiket, és minden problémájukat az Egyesült Államokba küldik, amit a szeméttelepükként használnak”.

Trump további programpontjai röviden:

  • Mind az ötven államban megtiltaná a nemváltó műtétek alkalmazását kiskorúakon, és „távol fogja tartani a férfiakat a női sportversenyektől”.
  • Függetleníteni fogja a gazdaságot a kínai importoktól.
  • Másodjára is kivonja az USA-t a WHO-ból, aminek a neve szerinte valójában azt jelenti, hogy „We Hide Outbreaks” (Elhallgatjuk a járványokat).
  • És tíz új „szabadságvárost” épít. Erről bővebben itt írtunk.

A CPAC-en egyetlen magyarként részt vett Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ vezetője is. A CPAC magyar kiadásáért is felelős szervezetet ebben a magyarázó videónkban mutattuk be részletesen. Szánthó egy panelbeszélgetésen vett részt ausztrál és japán kollégájával. A beszélgetés során Szánthó „a pedofíliát és a poliamóriát normalizálni kívánó genderpropagandát” jelölte ki legfőbb veszélyként, és elbüszkélkedett a „gyermekvédelmi” népszavazás sikerével.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!