Az uniós országok nem jutottak megállapodásra az Oroszország elleni új szankciókat illetően

2023. február 22. – 18:53

Másolás

Vágólapra másolva


Az Európai Unió országai szerdán nem jutottak megállapodásra az Oroszország elleni új szankciókat illetően – írja a Reuters a diplomaták nyilatkozatai alapján. Az uniós országok képviselői további tárgyalásokat terveznek, hogy a csomag pénteken, Moszkva ukrajnai inváziójának egy éves évfordulójára elkészüljön.

A javasolt csomag több mint tízmilliárd euró értékű kereskedelmi korlátozást tartalmaz, többek között az orosz gumi uniós importjának tilalmát, valamint megakadályoznák olyan technikai berendezések és pótalkatrészek exportját Oroszországba, amely az orosz haderőnek hasznos lehet a fronton.


Emellett szóba került az is, hogy az uniós országokban jobban nyomonkövetnék az oroszok által felhalmozott értékeket és vagyont, amiből Ukrajna újraépítését is fedezni lehetne. A források szerint azonban egyes országok elutasították, hogy jelentéseket készítsenek a náluk élő oroszok vagyonáról.

A kiszivárgott hírek szerint az uniós országok nem politikai, hanem technikai akadályok miatt nem tudtak megállapodni az újabb szankciós csomagról Brüsszelben, ahol a magyar kormány a háború miatt szankciós listán lévő orosz oligarchákért harcolt – erről részletesebben itt írtunk.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!