A háború miatt szankciós listán lévő orosz oligarchákért harcolt a magyar kormány Brüsszelben

2023. február 22. – 18:05

A háború miatt szankciós listán lévő orosz oligarchákért harcolt a magyar kormány Brüsszelben
Szijjártó Péter magyar és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kézfogása 2022 júliusában Moszkvában – forrás: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarország huzamosabb ideig ragaszkodott ahhoz, hogy több oligarcha is lekerüljön az Európai Unió szankciós listájáról, amelyen az orosz–ukrán háború kirobbantásával kapcsolatos személyek és entitások szerepelnek – írja az EUrológus. A lap forrásainak állítását megerősíti Rikard Jozwiaknak, a Radio Free Europe/Radio Liberty munkatársának szerda délutáni tweetje is.

A szankciós listáról, amely szereplőivel szemben vagyonbefagyasztást és beutazási tilalmat rendelt el az Európai Unió, egybehangzó források szerint Magyarország előbb kilenc, később négy, végül három személyt szeretett volna eltávolíttatni. Végül azonban a magyar kormány képviselője meghátrált, mindegyik személy „kezét elengedte” (hogy kikről van szó, azt most sem az EUrológus, sem Jozwiak tweetje nem nevesíti).

Jozwiak egy korábbi, január 17-i tweetje azt is felidézte, hogy a magyar kormány már szeptemberben is le akart vetetni három orosz oligarchát a szankciós listáról, és most „ugyanazt a triót, plusz további 6 főt szeretne eltávolítani” onnan (vagyis most már tudjuk, szeretett volna). Az orosz oligarchákért folyó magyar kormányzati lobbizásról januárban a Politico cikke nyomán mi is írtunk.

A büntetőintézkedések márciusban járnak le, ezért volt sürgős, hogy az unióban döntés szülessen azok meghosszabbításáról.

Az oroszpárti magyar ellenállás egyébként nem volt teljesen eredménytelen. Ha a listáról senkit nem is sikerült levetetni, azt nem sikerült elérniük a tagállamoknak, hogy az újabb intézkedések egy évig legyenek érvényben. „Úgy tudjuk, csak a magyar kormány ellenezte ezt, így ismét csak hat hónappal hosszabbították meg ezeket a döntéseket” – írja az EUrológus. (Jozwiak szerint egyes tagállamok egy 9 hónapos kompromisszumba is belementek volna, de Budapest ebben nem engedett.)

Az EUrológus arról is ír: szerdán tudtak megállapodni a tagállamok a 10. szankciós csomagról, bár a kiszivárgott hírek szerint technikai és nem politikai akadályok merültek fel. A svéd elnökség ezért csütörtökön délutánra ismét összehívta a nagyköveteket, a lapnak név nélkül nyilatkozó forrás szerint ekkor már gyors döntés várható.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!