Vlagyimir Putyin bejelentette, hogy Oroszország folytatja nukleáris fegyverarzenáljának fejlesztését

2023. február 22. – 23:42

Másolás

Vágólapra másolva

Mindössze két nappal azután, hogy bejelentette, felfüggeszti az Egyesült Államokkal kötött nukleáris szerződést, Vlagyimir Putyin kijelentette, hogy Oroszország folytatja nukleáris fegyverarzenáljának fejlesztését.

Az új START-szerződés volt Oroszország utolsó fennmaradt fegyverzetellenőrzési megállapodása Washingtonnal, amely korlátozta az egyes országok által telepíthető nukleáris robbanófejek számát.

Az orosz elnök a holnapi Haza védelmezője ünnep alkalmából mondott beszédében így fogalmazott: „Mint korábban, most is fokozott figyelmet fogunk fordítani a nukleáris triász megerősítésére”. Ezzel a szárazföldi, tengeri és légi atomrakétákra utalt. Hozzátette, hogy idén először vetik be a Sarmat interkontinentális ballisztikus rakétákat, amik több nukleáris robbanófej hordozására alkalmasak.

(Sky News)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!