Joe Biden Varsóban mond beszédet és a lengyel elnökkel is találkozik

2023. február 21. – 08:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Joe Biden a tervek szerint kedd délután Varsóban fog felszólalni – erősítette meg a Fehér Ház. Biden találkozik Andrzej Duda lengyel elnökkel, hogy az „Ukrajna támogatására irányuló közös erőfeszítésekről” tárgyaljanak. A Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője arról beszélt, hogy Biden szeretné megköszönni Lengyelországnak, hogy segített az Egyesült Államoknak és más országoknak a katonai és humanitárius segítségnyújtásban.

„Biden elnök világossá fogja tenni, hogy az Egyesült Államok továbbra is kiáll Ukrajna mellett, és ezt megteszi ameddig kell” – mondta John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője.

A Fehér Ház az utolsó pillanatig titokban tartotta, hogy Biden hétfőn az ukrán fővárosba is elmegy, az eredeti nyilvános tervek szerint hétfő este repült volna az Egyesült Államokból Varsóba kétnapos lengyelországi látogatásra. Biden Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel találkozva többek között azt mondta, „a szabadság megfizethetetlen, érdemes küzdeni érte, ameddig csak kell”, és újból megerősítette Ukrajna támogatását az orosz agresszióval szemben.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!