Nem békét, hanem újabb háborút készít elő – érkeznek a reakciók Putyin beszédére

2023. február 21. – 13:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Putyin nem békét, hanem inkább egy újabb háborút készít elő” – reagált Jens Stoltenberg Putyin kedd délelőtti beszédére. A NATO-főtitkár szerint egy évvel a háború kezdete után semmi jelét nem látni annak, hogy Putyin békére készülne. „Épp ellenkezőleg, új háborúra készül, több katonát készít fel, és fegyverekért Észak-Koreával és Iránnal tárgyal” – mondta Stoltenberg egy sajtótájékoztatón.

Abszurd, hogy Putyin azt állítja, hogy Kijev megfenyegette – mondta Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója. „Teljesen abszurd az az elképzelés, hogy Oroszországot valamilyen katonai fenyegetés érte Ukrajna vagy bárki más részéről” – mondta. Hozzátette: Joe Biden Varsóban tartott beszédében utalni fog Putyin szavaira, azonban kiemelte, hogy a beszédet nem azért tartják, hogy Biden reagáljon a Putyin által elmondottakra.

Vlagyimir Putyin orosz elnök éves beszéde közben, február 21-én – Fotó: Sputnik / Reuters
Vlagyimir Putyin orosz elnök éves beszéde közben, február 21-én – Fotó: Sputnik / Reuters

Anton Gerascsenko ukrán miniszteri tanácsadó a Telegramon bírálta Putyin reggeli beszédének egy részét, amiben Oroszország rekord gabonatermésével is dicsekedett.

„A szemtelen tolvaj azt mondta, hogy az orosz gazdák tavaly »rekordtermést« takarítottak be. Arról pedig félénken hallgatott, hogy ellopott ukrán gabonáról van szó, amelyet tehervonatokkal szállítottak az Oroszországba”

– írta Gerascsenko.

„Putyin keddi beszéde az orosz politikai és katonai elit előtt azt mutatta, hogy teljesen elvesztette kapcsolatát a valósággal – mondta Mihajlo Podoljak, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tanácsadója. – Ő egy teljesen más valóságban van, ahol nincs lehetőség párbeszédet folytatni az igazságszolgáltatásról és a nemzetközi jogról.”

(Reuters, Rai News)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!