Az izraeli parlament megszavazta a vitatott igazságügyi reform első törvényeit

2023. február 21. – 10:50

Másolás

Vágólapra másolva

Az izraeli parlament első olvasatban éjszaka megszavazta az igazságszolgáltatás átalakításának első törvényeit – írja a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet jelentése alapján az MTI.

A százhúsz tagú izraeli parlament, a kneszet 63, a kormánykoalíciót támogató törvényhozója szavazta meg a változtatásokat 47 ellenszavazat mellett. Avigdor Liberman Izrael a Hazánk nevű pártja kivonult a voksolásról.

„Azért hagytuk el a plenáris üléstermet, hogy ne legyünk partnerek, és ne legitimáljuk a legillegitimebb törvényekről történő szavazást. Azt gondoljuk, hogy az – akár az indítványok elleni – szavazás egy illegitim folyamat legitimációja” – indokolta Liberman távolmaradásukat.

A törvénnyel többek között a kneszet által jóváhagyott miniszteri kinevezések bírósági felülvizsgálatát akarják tiltani, valamint a legfelsőbb bíróság normakontrollját is korlátoznák. Az új alaptörvény csak akkor tenné lehetővé, hogy a legfelsőbb bíróság megsemmisítsen egy jogszerűtlennek, alkotmányellenesnek vagy az emberi jogokkal szemben állónak minősített jogszabályt, ha a 15 bíróból álló kibővített grémium legalább 12 bíróból álló többsége dönt így.

A csomag megnövelné a kneszet beleszólását a vezető bírói posztokra való kinevezésbe is, ami a változtatások bírálói szerint azt eredményezné, hogy ezentúl politikai alapon nevezhetik majd ki a bírókat, a bíróság pedig ennek következtében elveszítheti a függetlenségét.

Az ellenzék azzal vádolja a kormányt, hogy ezzel a lépéssel eltörli az izraeli demokráciát. Az igazságszolgáltatás átszabása azért is kényes kérdés, mert Netanjahu ellen jelenleg is bírósági eljárás folyik egy korrupciós ügyben, és kritizálói szerint éppen ezt akadályozhatná meg az igazságügyi reformmal.

Az elmúlt hetekben gyakoriak voltak a tüntetések Izraelben a törvényjavaslatok miatt, múlt hét elején közel százezres demonstrációt is tartottak a parlamentnél, és el is halasztották a parlamenti szavazásokat.

Az igazságügyi reform ellen tiltakozók demonstrálnak Jeruzsálemben a kneszet előtt 2023. február 20-án – Fotó: Ahmad Gharabli / AFP
Az igazságügyi reform ellen tiltakozók demonstrálnak Jeruzsálemben a kneszet előtt 2023. február 20-án – Fotó: Ahmad Gharabli / AFP

Hétfőn, a szavazás előtt ismét sok tízezren tüntettek országszerte és a kneszetnél a változtatások ellen, és több tízezres tiltakozó menet járta körbe izraeli zászlókkal a törvényhozás épületét, miközben azt skandálták, hogy „demokráciát”.

Benjámin Netanjahu miniszterelnök „nagy éjszakának és nagy napnak” nevezte a történteket, és a jobboldali-vallásos koalíció vezetői, valamint a jobboldali Likud párthoz tartozó házelnök is üdvözölte a szavazás eredményét. Az ellenzék vezető politikusai ugyanakkor elítélték az első olvasatban megszavazott, és jogerőre emeléséig még két olvasatban megszavazásra váró indítványokat.

„A történelem elítéli önöket ezért az éjszakáért. A demokráciát ért károkért, a gazdasági károkért, a biztonságban okozott kárért, mert megosztják Izrael népét, és ez egyszerűen nem érdekli önöket” – fordult a szavazás után a koalíció politikusaihoz a centrista Van Jövő pártot és az ellenzéket vezető Jaír Lapid.

A közszolgálati rádió kedd reggeli műsora arról számolt be, hogy az izraeli Demokrácia Intézett friss felmérése szerint a kormánykoalíciót vezető Likud párt szavazóinak körében sincs többsége a megszavazott változásoknak. Negyven százalékuk ellenzi, valamint negyven százalékuk támogatja azt, sőt a szélsőségesen jobboldali Vallásos Cionizmus pártban is egyenlő arányban támogatják és ellenzik az új törvényeket, ott 38-38 százalékban. Eközben a felmérés szerint Izrael teljes lakosságának 63 százaléka szeretné megőrizni a bírók kinevezésének eddigi rendszerét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!