Világító kütyük és hidrogénbombák: gyakrabban okoznak riadalmat eltűnt radioaktív tárgyak, mint gondolnánk

Gyorsan világhírre tett szert az a pár milliméter átmérőjű, radioaktív anyagot tartalmazó kapszula, amely január közepén tűnt el Nyugat-Ausztráliában, és amelyet végül napokig tartó intenzív hajtóvadászat után sikerült visszaszerezni. Az ausztrál hatóságok szerint a katasztrófavédelem „szó szerint megtalálta a tűt a szénakazalban”, mielőtt bárki véletlenül belebotlott volna, így tragédia helyett jópofa sztori lett az életveszélyes cézium–137-tel töltött eszközből.

Az elhagyott ausztrál kapszulához hasonló esetek azonban meglehetősen gyakoriak: a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) 1993 és 2021 között 3928 ilyen balesetről tud – és ezek nem mindig végződnek ennyire jól.

A bányászatnál, kórházakban, illetve egyes ipari műveleteknél használt radioaktív eszközöknek ugyanis sokszor lába kél: néha szállítás közben vesznek el, máskor telephelyekről tűnnek el rejtélyes módon.

Akiket mélyebben érdekelnek az elhagyott sugárzó eszközök, azok a Nukleáris Fenyegetettségi Kezdeményezés (Nuclear Threat Initiative, NTI) nonprofit szervezet honlapján találhatnak egy részletes listát az incidensekről, mi a legérdekesebbekből készítettünk egy gyűjtést.

Világító kütyü

Talán a leghírhedtebb az összes közül a brazíliai Goiâniában történt baleset, amely legalább négy ember halálát, és több százak sugárbetegségét okozta. Ismeretlen tettesek 1987-ben egy elhagyott kórházból elloptak egy sugárterápiáknál használt, radioaktív anyagot tartalmazó tartályt, amit aztán fémhulladékként továbbadtak egy roncstelep tulajdonosának. Miközben a tolvajok szétszedték a fémkapszulát, annak radioaktív tartalma (ugyanúgy a cézium 137-es izotópja, mint az ausztráliai kapszulánál) rákerült az eszköz többi részére.

A felvásárló több tucat barátját és családtagját tette ki sugárveszélynek, miután bemutatta nekik, amint a kis tartály a sötétben kéken világít. Az eredeti tulajdonos emellett rizsszem nagyságú részekre darabolta, és továbbadta a sugárzó fémtárgyat távolabbi családtagjainak. Az érintettek között volt egy hatéves gyerek is, akinek a szervezetébe radioaktív por került a tárgyról.

Rövid időn belül megjelentek a sugárbetegség jelei az érintetteken, akik gyomorpanaszokkal, bőrelváltozásokkal és hajhullással keresték fel a körzet orvosait. Végül többtucatnyian szorultak sürgős orvosi ellátásra, és két közeli várost evakuálni kellett, miután az orvosok megállapították, hogy az emberek hirtelen megbetegedését radioaktív sugárzás okozta.

A szennyezett házak lebontásával és termőföldek megtisztításával járó dekontamináció több hónapig tartott. Az incidenst a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség a mai napig az egyik legsúlyosabb radiológiai balesetként tartja számon.

Elhagyatott tartályok

2001-ben, egy hideg decemberi napon, három grúz férfi elindult tűzifát szedni a falujuktól 50 kilométerre található erdőbe. Az ösvényeken sétálva észrevettek két fémhengert, amelyek körül a hó körülbelül 1 méteres sugarú körben felolvadt, a nedves talaj pedig gőzölgött. Az egyikük felkapta a hengert, ám mivel forró volt, azonnal eldobta.

Mivel már sötétedett, a férfiak úgy döntöttek, az éjszakát az erdőben töltik, a forró hengereket pedig fűtésre használják fel. Tüzet raktak, a rejtélyes tárgyakat pedig a hátuk mögé tették. Némi vodkázás után lefekvéshez készülődtek, de az órákon belül kialakuló erőteljes fejfájás, hányinger, illetve egész éjszakán át tartó hányás miatt nemigen tudtak aludni.

A férfiak másnap reggel kimerülten, a célzott famennyiség csupán felét begyűjtve indultak vissza. A NAÜ jelentése szerint nem teljesen biztos, de valószínűleg magukkal vitték a fémhengereket is. Aznap késő este az egyik férfinak ismét hasmenése volt, másnap pedig elment a falu orvosához, akinek nem említette, hogy kapcsolatba került a titokzatos tárgyakkal.

Egy héttel később mindhármójuk bőrén elváltozások, duzzanatok és hólyagok jelentek meg. A férfiakat ezután Zugdidi város kórházába szállították, ahol sugárbetegséget állapítottak meg náluk. Az egyik beteg csak kisebb sérüléseket szenvedett, őt egy hónap után hazaengedték. A másikat Párizsba szállították az égési sérülései kezelésére, és közel másfél év után engedték csak haza. A harmadik súlyosan megbetegedett, őt Moszkvába küldték, ahol többször bőrátültetést hajtottak végre rajta, mígnem pár évvel később többszörös szervelégtelenségben meghalt.

A hengerszerű tárgyak, amelyekkel a férfiak kapcsolatba kerültek, stroncium–90-et tartalmaztak. A radioaktív anyagokat az Engury vízerőmű és az ugyanakkoriban építés alatt álló Hudoni vízerőmű közötti rádiós távközlő rendszer működtetésére használták, mivel semmilyen más energiaforrás nem volt elérhető. Miután a vízerőmű építése befejeződött, a kommunikációs berendezést és vele együtt a legtöbb radioaktív anyagot biztonságosan eltávolították, de nem mindet. Az eredetileg beépített nyolc radioaktív hengerből csak hatot találtak meg, kettő eltűnt: ezeket találták meg a tűzifát szedő férfiak. A baleset után a grúz hatóságok a NAÜ szakemberei segítségével megtalálták, és biztonságba helyezték a tartályokat.

Szennyezett betonacél

A mexikói Ciudad Juárez városában súlyos sugárszennyeződés történt, amikor egy sugárterápiás készülék egy roncstelepre, majd onnan lakóházakba került. A készüléket (amit eleve törvénytelenül hoztak be Mexikóba) illegálisan vásárolta meg egy orvosi magáncég, amely aztán megfelelően képzett személyzet hiányában évekig csak tárolta, majd szétszerelte a műszert.

A kobalt–60-at tartalmazó készüléket a roncstelep eladta öntödéknek, ahol más fémekkel együtt összeolvasztva csináltak belőle közel 5000 tonna vasbetonba való acélbetétet, ezt aztán Mexikó 17 államába, illetve több amerikai városba is kiszállították. A szennyezett vasbetont teljesen véletlenül észlelték a más okokból elhíresült Los Alamos-i Nemzeti Laboratóriumban, az Egyesült Államok Mexikóval határos Új-Mexikó államában. A labor területén ugyanis működésbe lépett egy sugárzásérzékelő műszer, amikor a mexikói betonacélt szállító teherautó véletlenül kitérőt tett, és áthaladt a laboratórium műszaki területének be- és kijárati kapuján.

A helyi hatóságok rájöttek, hogy a betonacél okozta a riasztást, és értesítették mexikói kollégáikat, akik megerősítették, a radioaktív anyag széles körű szétszóródását. A mexikói hatóságok ezután elrendelték az érintett öntödék, illetve a roncstelep bezárását, majd nagyszabású tisztítási munkálatokba kezdtek. Visszahívták a szennyezett acélbetétek jelentős részét, köztük az Egyesült Államokba exportált anyag 90 százalékát. Több mint 17 ezer olyan épületet vizsgáltak meg, amelyről feltételezhető volt, hogy szennyezett vasbetonból épült, ezek közül pedig 814-et le is bontottak.

A radioaktív építőanyag tárolása bonyolult feladatnak bizonyult. A mexikói hatóságok a Samalayuca-sivatagban jelöltek ki egy helyet a La Piedrera nevű „temető” építésére, itt temették be az acélbetétek jelentős részét. Ám nem sikerült minden szennyezett anyagot rendesen eltemetni, egy 2001-es jelentés szerint például 10 tonna radioaktív hulladékot a szabadban tároltak egy Samalayuca nevű településen, ahol még 2004-ben is riasztóan magas sugárzási szinteket mértek.

Becslések szerint körülbelül 4000 ember lett kitéve kobaltsugárzásnak. Közvetlen halálesetről nem lehet tudni ugyan, de az az incidens után elvégzett kromoszómavizsgálatok alapján kiderült, többeknél is DNS-károsodást okozott a sugárzás.

Atom-tengeralattjárók

Az elsüllyedt atom-tengeralattjárók nem szerepelnek a cikk elején említett listán, technikailag viszont beleillenek a témába, hiszen elhagyott nukleáris eszközökről van szó. Az elmúlt 50 évben több ilyen eset is volt, jellemzően amerikai és szovjet fegyverek esetében.

Utóbbi oldalról két incidens emelkedik ki: az egyik egy 1970-ben elsüllyedt K–8 típusú atom-tengeralattjáró, amelynek a légkondicionáló rendszerében tűz ütött ki, miközben a Spanyolország és Franciaország közötti Vizcayai-öbölben tartózkodott. A tengeralattjáró négy darab nukleáris torpedóval volt felszerelve, amelyek a hajóval együtt merültek el.

1968-ban egy másik szovjet tengeralattjáró süllyedt el Hawaii partjaitól nem messze. A roncsokat és az elsüllyedt atomfegyvereket megpróbálták kiemelni az amerikaiak, de a tengeralattjáró a mentés közben félúton összetört, a töltetek pedig visszahullottak a tengerfenékre.

Hidrogénbombák

Már nagyon messze járunk a nyugat-ausztrál bozótosban elhagyott apró radioaktív kapszuláktól, de végül is a legfontosabb elhagyott radioaktív tárgyak nem mások, mint elveszett hidrogénbombák. Három ilyet tartanak számon jelenleg: az egyik az amerikai Georgia állam partjainál esett az Atlanti-óceánba, egy másik egy észak-karolinai mocsár alatt van valahol, a harmadik pedig Japántól nem messze zuhant az óceánba a pilótájával együtt, meglehetősen rejtélyes körülmények között.

A leghíresebb azonban az a bomba, amely a spanyol Palomares település mellett esett a Földközi-tengerbe, és amelyet végül megtaláltak, és kimentettek. A kis halászfalu felett 1966-ban ütközött össze két amerikai katonai repülőgép, amelyek hidrogénbombákat szállítottak. A négy bomba közül három a szárazföldre esett, így hamar megtalálták őket, de az utolsót hónapokig tartó mélytengeri keresgélés után sikerült csak visszaszerezni.

A mentőakcióban egy mini-tengeralattjaró segítségével találták meg a töltetet, amely saját ejtőernyőjébe burkolva feküdt a tengerfenéken. A közel 900 méter mélyen lévő bombát először egy nejlonkötélből és fémhorgokból álló rögtönzött horgászzsinórral próbálták kihúzni, de a zsinór elszakadt, a bomba pedig visszahullott a tengerfenékre. Utána hagyományos módszerrel, egy távolról vezérelt tengeralattjáróval fogták meg közvetlenül, majd húzták ki a tengerből.

Palomares azóta is „Európa legradioaktívabb városa”, a település területén pedig nem veszélyes, de tényleg magas a plutónium, az urán és az amerícium elemek sugárzása. A falu mellett jelenleg is lezártan tartanak néhány fertőzött területet.