Az ársapkára válaszul Oroszország bejelentette, hogy csökkenti az olajtermelését

2023. február 10. – 18:20

Másolás

Vágólapra másolva

Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettes pénteki bejelentése szerint márciustól az oroszok napi 500 ezer hordóval fognak kevesebb olajat termelni, miután múlt vasárnap életbe lépett az ársapka az orosz finomított kőolajtermékekre. Ez durván öt százalékos csökkenést jelent, az MTI beszámolója szerint ugyanis Oroszország olajtermelése az elmúlt hónapokban napi 9,8-9,9 millió hordó volt.

Novak egyértelművé tette, hogy a döntés hátterében a G7-országok, Ausztrália és az Európai Unió által bevezetett ársapka áll, melynek értelmében a kőolajért hordónként legfeljebb 60 dollárt, a benzinért és a gázolajért hordónként legfeljebb 100 dollárt, a fűtőolajnál pedig hordónként legfeljebb 45 dollárt lehet kifizetni.

A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta, hogy korábban is jelezték, nem fognak olajat eladni azoknak az országoknak, amelyek közvetetten vagy közvetlenül betartják ezt. Novak szerint Oroszország eddig a szankciók ellenére is minden olajára talált vevőt. A kőolaj ára emelkedéssel reagált a bejelentésre. Erről a szankcióról, illetve a potenciális hatásairól korábban ebben a cikkben írtunk részletesen.

(BBC / MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!