Az USA egyik korábbi tábornoka szerint Ukrajna egy év alatt megnyerné a háborút, ha vadászgépeket kapna

2023. február 10. – 20:45

Másolás

Vágólapra másolva

Ukrajna egy éven belül megnyerhetné a háborút, ha a Nyugat vadászgépeket biztosít – állítja egy korábbi amerikai tábornok

Ben Hodges – aki 2014 és 2018 között az európai amerikai erők parancsnoka volt – azt jósolta, hogy amennyiben Kijev vadászgépeket kap, Ukrajna egy éven belül megnyerheti a háborút. Viszont a katonai támogatás mostani szintjével a háború akár öt évig is elhúzódhat – véli.

Hodges szerint a gépekhez járó kiképzés nehézségei és a kifutópályák inkompatibilitása még nem jelentik azt, hogy lehetetlen lenne repülőket adni Ukrajna számára. Azt is kijelentette, hogy szerinte az USA ukrajnai szerepvállalásának egyetlen „vörös vonala” az amerikai katonák bevetése lenne. Hodges dicsérte az Egyesült Királyságot, amiért élen jár az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás több formája terén.

A parancsnok ragaszkodott ahhoz, hogy Kijevnek vissza kell foglalnia a Krímet a „nemzetközi szabályokon alapuló rend” és az ENSZ Alapokmányának védelme érdekében.

Hodges azt mondta, hogy Oroszországban nincs elég egy „nagyszabású” hadművelet indítására, még ha most ezt is tervezi. „Nincsenek meg hozzá a páncélos erőik, a képességük az áttörésre” – mondta, hozzátéve, hogy a most folyó hadjárat nem sokat változtat majd a helyzeten.

(Sky News)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!