Zelenszkij: Oroszország az európai életformát és értékeket akarja megsemmisíteni

2023. február 9. – 11:30

Másolás

Vágólapra másolva

Legalább egyperces álló tapssal fogadták Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt az Európai Parlamentben csütörtök délután. Egyes képviselők még éljeneztek is, amikor Zelenszkij elfoglalta a helyét az ülésteremben Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke mellett.

Metsoal szólalt fel elsőként, és azt mondta, hogy az uniós országoknak „meg kell fontolniuk”, hogy biztosítják-e a nagy hatótávolságú rakétarendszereket és repülőgépeket, amelyekre Ukrajnának szüksége van, hogy megvédje „a szabadságot, amelyet olyan sokan természetesnek tartanak”. „Ukrajna Európa, és az önök nemzetének jövője az Európai Unióban van” – mondta Metsola az ukrán elnökhöz fordulva.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök beszédet mond az Európai Parlamentben, Brüsszelben 2023. február 9-én – Fotó: Kenzo Tribouillard / AFP
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök beszédet mond az Európai Parlamentben, Brüsszelben 2023. február 9-én – Fotó: Kenzo Tribouillard / AFP

Zelenszkij a beszédét azzal kezdte, hogy kijelentette: Oroszország az európai életformát és értékeket akarja megsemmisíteni az Ukrajna elleni háborújában. „Mi ezt nem fogjuk hagyni. Ez a mi Európánk, ez a mi életmódunk, Ukrajna számára ez egy út hazafelé” – mondta. Arról is beszélt, hogy szerinte az orosz rezsim gyűlöl minden társadalmi igazságosságot és sokszínűséget, az idegengyűlöletet táplálja, az 1930-as és 1940-es évek embertelen valóságát próbálja ma is valósággá tenni – mondta.

„Csak Ukrajna győzelme védheti meg az európai értékeket. Ukrajna egy olyan Európai Unió tagja lesz, amely győzedelmeskedik” – mondta Zelenszkij a képviselőknek. Kijelentette, hogy az EU-hoz való csatlakozás víziója motiválja az ukránokat, hogy erősek maradjanak és kitartsanak. Szerinte Európa megvédi magát az orosz titkosszolgálatoktól, és megszabadul az orosz gáztól való függőségtől is.

(Guardian, Politico)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!