Zelenszkij Londonban: A világnak brit vezető szerepre és Ukrajna bátorságára is szüksége van

2023. február 8. – 14:30

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb katonai eszközök reményében és az Egyesült Királyság eddigi segítségét megköszönni érkezett Londonba Volodimir Zelenszkij. Az ukrán elnök a brit törvényhozás mindkét házának képviselői előtt mondott beszédet a Wetsminster Hallban.

Az angolul felolvasott beszédben Zelenszkij elmondta: „London az első naptól Kijev mellé állt…az első pillanattól kezdve” – idézte őt a Guardian. Az ukrán elnök külön köszönetet mondott Rishi Sunak elődjének, Boris Johnson miniszterelnöknek is.

„A világnak szüksége van Nagy-Britannia vezető szerepére, éppúgy, ahogyan Ukrajna bátorságára.”

A látogatás – amely során a kormányfővel való tárgyalás után III. Károly királlyal is találkozik Zelenszkij – arra is irányul, hogy Ukrajna újabb nyugati fegyvereket kapjon az országot egy éve támadó Oroszországgal szemben.

„A szabadság a kezünkben van, adjatok szárnyakat, hogy megvédhessük azt” – mondta Zelenszkij, a szárnyakra talán szó szerint is utalva, miután Ukrajna korábban már jelezte, hogy a tankok és önjáró lövegek után vadászgépekre is szüksége lenne az ellenállás fenntartásához.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!