Megérkeztek a nagyorosz térképek az orosz könyvesboltokba

2023. február 8. – 18:44

Másolás

Vágólapra másolva

Némi bizonytalankodás után elkészültek az első olyan, forgalomba kerülő térképek, amelyek az Ukrajnától elvett – vagy elvenni szándékozott – területeket is Oroszország részeként ábrázolják – derült ki az Rbc.ru cikkéből.

Így Oroszország részeként jelenik meg a 2014-ben elfoglalt Krím-félszigeten kívül egész Donyeck és Luhanszk, Herszon és Zaporizzsja megye. (A nemzetközi jogra tekintettel megyék nevét ukrán átírásból és nem az oroszból vettük.)

Az orosz annexiót a külvilág nem ismeri el – ez még legközelebbi szövetségesére, Belaruszra is igaz. Oroszország jogalapnak tekinti a 2014-es krími népszavazást – amit már a jelen lévő orosz hadsereg árnyékában tartottak meg –, majd az idén szeptemberi népszavazásokat a 2014-ben létrejött, és Oroszország által tavaly február 21-én független államként elsimert Donyecki Népköztársaságban (DNR) és a Luganszki Népköztársaságban (LNR), valamint a 2022 márciusában elfoglalt Zaporizsja és Herszon megyékben.

Igaz, a térkép még annál is nagyobb területet tulajdonít Oroszországnak, mint amekkorát az orosz hadsereg megszállt: Herszon megye egykor háromszázezres központjából novemberben vonult ki az orosz hadsereg kilenc hónapnyi megszállás után, és húzódott a Dnyeperen túlra, Zaporizzsja megye északi részét – benne a névedó megyeközponttal el sem tudta foglalni. Luhanszk megye csak kevés híján, de szintán nincs teljesen orosz megszálás alatt, Donyeck megyében pedig szintén sosem sikerült elfoglalni a megye nyugati részét Kramatorszkkal, ami most az ukrán fennhatóság alatti megyeközpont – miután az egykor csaknem egymilliós acélipari központ, Donyeck 2014 óta orosz kézen van.

A térkép a Krímen túl mind a négy megyét teljes egészében Oroszország területeként mutatja. Ez összesen 136 ezer kilométer lenne. Valamiért azonban egyelőre ez az adat az orosz oldalakon is hiányzik, a már forgalomba került térképek ellenére.

Oroszország területe hivatalosan a nemzetközileg elismert határok alapján 17,098 millió négyzetkilométer. Az orosz adatok egyelőre csak a Krímet csapják ehhez hozzá, így az ország területe 17,125 millió négyzetkilométer. Olyan adat egyelőre nem lelhető fel, amely kimondaná, hogy Oroszország területe – a fenti négy, Ukrajnához tartozó megyével együtt – 17,234 millió négyzetkilométer. Pedig ezt az orosz törvényhozás már szentesítette.

Az Rbc.ru cikke az Atlasz-Print kiadó fényképeit mutatta be a térképekről. Igaz, Az Atlasz-Print oldalán jelenleg csak olyan térkép rendelhető meg Oroszországról, amelyen kizárólag az egyoldalúan elcsatolt Krím került az orosz határokon belülre, Ukrajna többi része nem.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!