Donald Trump visszatérhet a Facebookra és az Instagramra

2023. január 26. – 05:44

Másolás

Vágólapra másolva

Visszaállítja Donald Trump fiókját a Facebook és Instagram közösségi médiumok anyavállalata – idézte az MTI a Meta bejelentését.

Nick Clegg, a Meta globális elnöke elmondta, hogy a volt elnök esetében letelt a kétéves felfüggesztés, amelyről 2021. január 7-én, a washingtoni zavargások után döntöttek.

A cég azt is hangsúlyozza, hogy a felfüggesztés visszavonása mellett szól az is, hogy 2021 januárja óta jelentősen csökkent a közbiztonságot érintő kockázat, ugyanakkor a szabálysértések megelőzésére bizonyos védőkorlátokat vezetnek be a jövőre nézve.

Nick Clegg a döntés indokaként azt is megemlítette, hogy

a közvélemény számára lehetővé kell tenni, hogy értesüljön arról, amit a politikusok mondanak, hogy ennek birtokában a szavazóhelyiségben megalapozott döntés születhessen.

A cégvezető, aki 2010 és 2015 között a brit kormány miniszterelnök-helyettese volt, hozzátette, hogy ezt követően is közbelépnek majd, amikor a közösségi oldalon megjelenő tartalom a világra nézve világos kockázatot jelent, viszont a közbeszédbe történő beavatkozás korlátját tudatosan magasan határozták meg.

Trump fiókját két éve a Twitter is felfüggesztette, amit követően a volt elnök saját közösségi médiumot hozott létre Truth Social néven.

Donald Trump, aki tavaly novemberben bejelentette, hogy elindul a 2024-es elnökválasztást megelőző republikánus jelöltállító versenyben, egyelőre nem reagált a Meta döntésére. Tavaly novemberben az Elon Musk tulajdonába került Twitter szintén feloldotta a korábbi elnök fiókjának felfüggesztését, ám oda Donald Trump nem tért vissza.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!