Ukrajnába látogat Németország új védelmi minisztere

2023. január 22. – 07:52

Másolás

Vágólapra másolva

Németország új védelmi minisztere, Boris Pistorius hamarosan Ukrajnába látogat majd – írja a Reuters a miniszter Bild am Sonntag német újságnak adott interjúja alapján. A védelmi miniszter látogatásának egyik oka, hogy egyre nagyobb nyomás nehezedik Berlinre, miután a balti államok felszólították, hogy haladéktalanul küldjön Leopard tankokat Ukrajnának.

Pistoriust a német lap kérdezte a tankokról is, a miniszter szerint folyamatosan zajlanak a nemzetközi tárgyalások a szövetségesekkel, elsősorban az Egyesült Államokkal. Német források a Reutersnek azt nyilatkozták, hogy engedélyeznék német gyártmányú tankok szállítását Ukrajnába, ha az Egyesült Államok is hajlandó harckocsikat küldeni. Amerikai tisztviselők azonban azt mondták, hogy Joe Biden és kormánya nem áll készen arra, hogy amerikai tankokat – köztük az M1 Abrams típusú harckocsit – Ukrajnába küldjön.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!