Megvan az új német védelmi miniszter

2023. január 17. – 12:43

Másolás

Vágólapra másolva

Alsó-Szászország tartomány belügyminisztere, Boris Pistorius lesz a következő szövetségi védelmi minisztert Németországban – írta az MTI Olaf Scholz kancellár keddi tájékoztatását követően. A védelmi tárca korábbi vezetője, Christine Lambrecht hétfőn jelentette be távozását, és vélhetően sorozatosan elkövetett hibái miatt kellett lemondania.

Olaf Scholz azt írta Boris Pistoriusról, hogy „rendkívül tapasztalt politikus”, rendelkezik közigazgatási gyakorlattal, évek óta foglalkozik biztonságpolitikával, „és hozzáértésével, magabiztosságával és nagy odaadásával pontosan megfelelő személy arra, hogy átvezesse a haderőt (Bundeswehr) a korszakváltáson”.

A szociáldemokrata (SPD) miniszterjelöltnek a nyolcvanas években teljesített sorkatonai szolgálaton kívül nincs kapcsolata a Bundeswehrrel. Ezzel összefüggésben a legnagyobb ellenzéki erő, a CDU/CSU jobbközép pártszövetség kiemelte, hogy jelölése „nagy meglepetés, de sajnos nem kellemes”, és azt mutatja, hogy a védelmi miniszteri tisztség betöltésében „már megint nincs szerepe a szakértelemnek”.

Boris Pistorius jelölésével a kancellár feladja azt a vállalását, hogy kormányában egyenlő a nő-férfi arány.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!