A civilizáció egyik bölcsőjének tekintik a Közel-Keletet átölelő termékeny félhold elnevezésű területet, amelyen 12 ezer évvel ezelőtt alakult ki az emberiség népesedésének is nagy lökést adó mezőgazdaság. A több ezer éves hagyományokat ma is követnék, de
a termékeny félhold nagy részét egyre kevésbé lehet termékenynek tekinteni és megművelni.
Az egykor zöldellő növénykultúrák helyét sivatag foglalja el, öntözőcsatornák száradnak ki, ami a melegedő éghajlat és az elhibázott vízgazdálkodás együttes következménye. Az emberek ezerszámra menekülnek innen, ha nem válnak maguk is a klímaváltozás áldozatává. Ezt mutatja be a Reuters képsorozata is.
Irakban sok mezőgazdasági területet évezredek óta csatornák láttak el a megfelelő mennyiségű vízzel, de a megcsappanó vízhozamok és a talajvízszint süllyedése miatt egyre mélyebbre kell ásni a csatornákat. Már ahol még van értelme.
„Az elsivatagosodás országunk területének közel negyven százalékát érinti. Azt az országot, amely egykor a régió legtermőképesebb és legtermékenyebb állama volt” – mondta a tavalyi egyiptomi klímacsúcson Abdul Latif Rasid iraki elnök. Az országában a klímaváltozás valósággá vált, az emelkedő hőmérséklet, a kisebb csapadékmennyiség, a homokviharok és a szikesedés miatt Irak a világ ötödik legsérülékenyebb országa.
Ha tartós marad a szárazság, akkor a hagyományos mezőgazdasági közösségek felbomlanak, a gazdák kénytelenek hátrahagyni a földjeiket, és városokban kell keresniük bevételi forrásokat. Az elvándorlás már most is megfigyelhető, sokan nem látják értelmét a maradásnak akkor, amikor a földterületüknek csak felét, harmadát tudják bevetni, és még így is kétséges, hogy mennyit tudnak betakarítani. Évről évre pedig nem képesek lenyelni a veszteségeket. Az utóbbi években Irak déli részén tízezrek hagyták el falujukat, és kerestek boldogulást nagyobb városokban.
Irakban az elmúlt nyolcezer évben nem sok minden változott az öntözéses gazdálkodásban, még mindig nyílt csatornákban vezetik a vizet, de a nyári 50 Celsius-fokos hőségben ez hatalmas párolgási veszteségekkel jár. Csepegtető vagy precíziós öntözési technikákkal hatékonyabban tudnának gazdálkodni.
Balra Farhan al-Szalal, al-Bu Husszain falu polgármestere vizslat egy forrást, ami elapadt. Jobbra tehenek legelésznek az Eufrátesz folyó partján. Szíriában az Eufrátesz gátjánál akár 5 méterrel is csökkentek a vízszintek, zsugorítva a víztározókat, így a gazdálkodók nehezen jutnak hozzá a fennmaradó vízkészletekhez.
A szárazabbá váló klíma és az emelkedő hőmérséklet mellett csak nehezíti a helyzetet, hogy az iraki kormány, bár tele van az olajiparból származó pénzzel, elhanyagolta a csatornák és az öntözőrendszerek felújítását, így ha van is víz, nem tudják kielégíteni az igényeket. Csakhogy víz sincs mindig elég.
Irak, és ahogy tanulmányainkból is tudjuk, Mezopotámia, két legnagyobb folyója, a Tigris és az Eufrátesz, Törökországon is átfolyik, de a vízmegosztási kérdésekben nincs összhangban a két ország. A törökök vízlépcsőket telepítettek a folyókra, és korlátozni tudják az Irakba érkező vízhozamot. Egy 1987-es megállapodás értelmében a törököknek másodpercenként 500 köbmétert kéne átereszteniük a Tigrisen Szíria irányába, amely megosztja a vizet Irakkal, de
a folyó vízszintjének csökkenése óta Törökország nem hajlandó ezt a mennyiséget átengedni, és minden erre vonatkozó kérést elutasít.
Hogy mi történik a befolyó vízzel, azt az iraki kormány határozza meg. Elsődlegesen az ivóvízről gondoskodnak belőle, a még kivehető mennyiségből aztán a növénytermesztés kap, és a maradék mehet a mocsarak elárasztására, hogy azok ne váljanak sóssá. A tavalyi aszály jelzi, hogy Irak csak a korábbi mennyiség felével gazdálkodhatott. Iránnal sem felhőtlen a viszony vízmegosztási kérdésekben, ott sem sikerült méltányos mennyiségeket kialkudni.
A vízmegosztási kérdések nemcsak a kormányok, a kormányzat és gazdálkodók között szítanak feszültséget, hanem a farmerek között is. Gyakran éri az a vád a folyók vagy csatornák felsőbb szakaszain lévőket, hogy az arányosnál jóval több vizet vesznek ki saját igényeik kielégítésére.
A klímaváltozást sokan még csak olyan kellemetlenségként élik meg, amelyen rövid idő alatt túl lehet lendülni, de van, ahol személyes tragédiák teszik még kézzelfoghatóbbá a környezeti katasztrófát. Abbasz Elvan termőföldjei teljesen kiszáradtak, nem tudott rajtuk többé zöldséget termeszteni. Kapott ugyan segélyt, de ez nem fedezte a kiadásait, fokozatosan eladósodott.
Utolsó reménye az volt, hogy kutakat ásat, és majd a feltörő vízből újraindítja gazdaságát, de egymás után érték a kudarcok. Újabb és újabb kutakat fúratott, de azok néhány nap után rendre elapadtak, ahogy az anyagi forrásai is. Minden kút egyhavi segélyét vitte el. Miután nem látott kiutat, megölte magát.
Irak egymás után két nagyon száraz évet élt meg, van, aki szerint életében nem volt még ekkora aszály, a farmerek gabona-, gyümölcs- és zöldségtermésének nagy része is odaveszett. A Norvég Menekültügyi Tanács felmérése alapján 1341 megkérdezett háztartás negyede vallotta azt, hogy 2022-ben több mint 90 százalékos volt a hozamkiesésese búzában, és legtöbben a vízhiányt okolták ezért. A családok negyede emiatt kénytelen volt élelmiszersegélyen élni.
Al-Buzajjat faluban már alig maradt valaki. Amikor a Reuters fotósa októberben ellátogatott oda, az egyik nő azt mondta neki, a vízhiány miatt férjével már három éve felhagytak a búza és a rozs termesztésével, eladták az állataikat is, most pedig arra kényszerülnek, hogy havonta kétszer 60 kilométert utazzanak, hogy ivóvizet szerezzenek maguknak. Amikor novemberben visszatért a faluba a fotós, már ezt a párt sem találta ott.
A jövőkép sem ad túl sok okot a bizakodásra. Nadír al-Anszari vízépítő mérnök és professzor szerint ebben az évszázadban 15-20 százalékkal csökken a csapadék mennyisége Irakban, ami a Tigris és Eufrátesz hozamának akár 73 százalékos mérséklődésével járhat, mindez azt is jelenti, hogy a talajvíz még mélyebbre süllyed.