Az ügyész szerint Alec Baldwin hanyagsága is kellett az operatőrnő halálához
2023. január 20. – 21:23
Alec Baldwin hanyagsága is szerepet játszott abban, hogy az Oscar-díjas színész filmjének forgatásán halálos lövés érte a film operatőrét – állítja az új-mexikói Santa Fe kerületi ügyésze.
2021-ben Baldwin Új-Mexikóban forgatta Rust című westernfilmjét, amelynek a 64 éves színész a producere is volt. A golyó akkor találta el az ukrajnai születésű Halyna Hutchinst, amikor a fegyver Baldwin kezében volt. A színész úgy tudta, a fegyver üres, ám valójában éles lőszer volt benne. Bár Baldwin szerint ő meg sem húzta a ravaszt, a vizsgálat kimutatta, hogy a fegyver nem magától sült el.
A Santa Fé-i kerületi ügyész, Mary Carmack-Altwies szerint mind Baldwin, mind pedig a fegyverek ellenőrzéséért felelős, 25 éves Hannah Gutierrez-Reed „megszegett minden előírást, amelyet be kell tartani akkor, amikor az ember kezében fegyver van”.
Az operatőrnő halálához az vezetett, hogy voltak olyanok akik „hanyagul jártak el, nem végezték el a munkájukat, nem tartották be a biztonsági előírásokat” – idézte az ügyészt a Guardian.
A vád gondatlanságból elkövetett emberölés. „Nem feltétlenül a börtönbüntetés a cél. Igazságot szeretnék Halyna Hutchinsnak, és elérni, hogy az emberek nézzenek szembe a felelősséggel, amely tetteikkel vagy tétlenségükkel jár.”
Bár Baldwin tagadta, hogy meghúzta volna a ravaszt, Andrea Reeb különleges ügyész szerint az FBI vizsgálata ezt egyértelműen kimutatta. „Ő egy olyan színész, aki legalább negyven fegyveres filmben játszott, és amennyire tudható, meglehetősen gyakorlott volt a fegyverhasználatban. Márpedig ezt a fegyvert nem ellenőrizte sem az ezzel megbízott személy, sem ő, noha ez alapvető előírás.” Reeb szerint Baldwin azt a szabályt is megszegte, hogy nem szegezünk senkire fegyvert, ha a fegyverhasználat nem is cél. Ennek a szabálynak a megszegése éppúgy szerepet játszott a kétgyerekes nő halálában, mint a fegyvermester és a rendezőasszisztens hanyagsága.
Az utóbbi személy, Dave Halls korábban már elismerte felelősségét, és fél év próbaidőt kapott.
Reeb kitért a kérdés elől, hogy börtön illetné-e Baldwint. Szerinte ennek megítélése nem a különleges ügyész feladata, de az ügy feltárása igen, és az is, hogy világossá tegye: pusztán attól, hogy valaki A-listás filmsztár, még nem áll a törvény felett.
Baldwin felelősségének megállapítása azonban nem egyértelmű. A színész az ügyvédje szerint joggal hihette, hogy a fegyverben nincsen lőszer.
A balesetben a 42 éves Hutchins halálát okozó golyótól a film rendezője is megsérült. A fegyver akkor sült el, amikor azt Baldwin a kamera felé tartotta. Joel Souza szerint azonban Baldwin meg volt győződve arról, hogy a fegyver üres. Igaz, a film forgatókönyvében sem utalt semmi arra, hogy az adott ponton Baldwinnak elő kellett volna vennie a fegyvert
A színész szerint a felelősség kizárólag a rendezőasszisztensé és a fegyvermesteré. Hutchins családja pert indított, ám végül Baldwinnal peren kívül megegyeztek, a kártérítés összegét nem hozták nyilvánosságra.
A filmforgatások fegyverhasználati szabályairól itt olvashat bővebben.