Boris Johnson Davosban: Oroszország nem fog nukleáris fegyvereket bevetni

2023. január 19. – 12:19

Másolás

Vágólapra másolva

A volt brit miniszterelnök, Boris Johnson a davosi Világgazdasági Fórumon ma reggel egy panelbeszélgetésen arról beszélt, tudott azokról az aggodalmakról, amelyek szerint az Ukrajnának szánt brit fegyverszállítmányok a konfliktus eszkalálódásához vezethetnek, mielőtt jóváhagyta a csomagot. Johnson szerint viszont a kérdés egyszerű:

„Mégis hogyan lehet eszkalálni egy olyan fickó ellen, aki háborút folytat a civil lakosság ellen?”

Johnson továbbra is meg van győződve róla, hogy Putyin nem fog atomfegyvereket bevetni, az ugyanis gazdasági bénulást okozna, és még azok is ellene fordulnának, akik most támogatják (például India és Kína).

„Nem fogja megtenni” – szögezte le.

Johnson egyébként nagy népszerűségnek örvend az ukránok körében, amiért az egyik első olyan nyugati vezető volt, aki nagy mennyiségű fegyverszállítmánnyal támogatta a megszállt országot, és már az invázió kezdetekor határozottan leszögezte, hogy a végsőkig támogatni kell az országot. A davodi csúcstalálkozón Vitalij Klicsko kijevi polgármester Kijev tiszteletbeli polgárává is kinevezte.

(Guardian)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!