Az ukrán hadsereg egyes rakétákból hónapok alatt ellövi az amerikai ipar többéves termelését

Az utóbbi évtizedekben ahogy az autóipart vagy az elektronikát, úgy a hadiipart is a konszolidáció jellemezte: a piac egyre nagyobb szelete összpontosult egyre kevesebb számú, felvásárlásokon és egyesüléseken keresztül egyre csak hízó vállalatcsoportok kezében. Az Egyesült Államokban az 1990-es években még jó ötven cég pályázott a nagyobb védelmi megrendelésekre; mára felvásárlásokkal és egyesülésekkel a nagy védelmi beszállítók köre mindössze hat vállalatcsoportra csökkent (egyesek szigorúbb kritériumok mellett csupán öt céget számolnak „nagy” védelmi beszállítónak).

Ez a folyamat az utóbbi években az amerikai védelmi minisztériumot is elkezdte aggasztani. Egy tavaly februári jelentésben a Pentagon „nemzetbiztonsági kockázatnak” nevezte, hogy egyre kevesebb és egyre kevésbé sokszínű vállalat kezében összpontosul az ipar. A kevés behemót által uralt piacon csökken a verseny és a szereplők rugalmassága, emiatt a beszerzések drágák, a projektek elhúzódnak, a gyártásban gyakoribbak a fennakadások a Pentagon szerint.

Az ebből fakadó problémák napjainkban az ukrajnai háború menetére is hatással vannak

– írta védelmi forrásaira hivatkozva a Wall Street Journal. Miközben az ukrán hadsereg súlyos tempóban használja az amerikai hadianyagot, a nehézkes amerikai gyártók kicentizett beszerzési láncaikkal nem képesek felpörgetni a termelést, a készletek pedig erősen fogynak.

E tanulságok alapján a további felvásárlások és egyesülések megakadályozásával és a kisebb vállalatok támogatásával akarják felrázni a védelmi ipart – és az ukrajnai igények fényében Kelet-Európára is erősebben támaszkodhatnak majd.

Konszolidáció

A dolog iróniája, hogy a védelmi beszállítók kis gömböccé válása (avagy az üzleti életben alkalmazott eufemizmussal: konszolidációja) az 1990-es években részben állami noszogatással indult. A hidegháború végén napirendre került a védelmi költségvetés drasztikus csökkentése, ami miatt William Perry akkori védelmiminiszter-helyettes arra ösztökélte a gyártókat, egyesüljenek, konszolidálódjanak, mert a csökkenő értékű beszerzések csak kisebb számú, versenyképesebb vállalatot tudnak majd eltartani.

Ez akkor és azóta is egy bevett vállalati stratégia: számos iparágra jellemző, hogy a piaci részesedés növelése és a fajlagos költségek csökkentése érdekében a nagy hal megeszi a kis halat. A védelmi iparban pedig elég gyorsan kezdtek el falatozni a halak, a mára a szektor főszereplőjévé vált Lockheed Martin például az 1990-es évek végére 17 különböző egyesülésen és felvásárláson ment keresztül.

A folyamatban az amerikai védelmi beszerzések változása is szerepet játszott. A Pentagon újabban kisebb számú, de fajlagosan drágább fegyverrendszereket vásárol: az azonos platformon, de három külön verzióban fejlesztett F–35-ös lopakodó vadászbombázó például számos korábbi típust (F–16, F–18, A–10, AV–8B) hivatott leváltani. Míg a régi modellek három külön gyártó termékei voltak, az F–35-össel (és a Pentagon másik drága projektjéből, az F–22-esből) egy cég, a Lockheed Martin szakított nagyot.

A kevesebb, de drágább projekt értelemszerűen megritkította a repülőgyártókat, illetve egyesülésre ösztökélte őket.

Néhány évtizede még tucatnyi repülőgyártó pályázott a Pentagon megrendeléseire, ma hárman maradtak (a Lockheed Martin mellett a Boeing és a B–2-es és B–21-es lopakodó bombázókat gyártó Northrop Grumman). A rakétagyártást szintén három cég uralja, a műholdgyártásban négy szereplő maradt, míg a hajógyártásban jellemzően két cégre, a General Dynamicsra és a Huntington Ingalls Industries nevű hajógyártóra hagyatkozik az Egyesült Államok hadereje.

A Pentagon más nagyobb fegyverbeszerzéseire manapság alig néhány vállalat pályázik, ami már-már a magyar autópálya-építésekhez hasonló versenyhelyzetet jelent. Bizonyos helyzetekben azonban a beszerzések jellege miatt elég nehéz lenne nagyobb piaci versenyt ösztökélni. „Elég nehéz versenyeztetni a beszállítókat egy repülőgép-hordozó esetében, amikor csak egyetlen létesítmény képes legyártani azokat” – mondta David Berteau védelmi ipari lobbista és volt Pentagon-tisztviselő a Wall Street Journalnak.

„Értem a konszolidációt hajtó üzleti realitásokat, de védelmi és biztonsági szempontból aggaszt, hogy egyre kevesebb opcióra és vállalatra kell hagyatkozni” – mondta erről korábban Chuck Hagel egykori védelmi miniszter.

A kis halak is megeszik egymást

A mezőny ritkulása nemcsak a nagy fővállalkozók, hanem a védelmi ipar gerincét adó, kisebb alkatrészekre és munkafolyamatokra specializálódó beszállítók számának csökkenésében is tetten érhető: míg 2016-ban 69 ezer cég tevékenykedett a szektorban, 2021-re számuk 55 ezerre csökkent.

A kisebb beszállítókra is igaz – ahogy az autóipari vagy elektronikai szektor cégeire –, hogy igyekeznek egyre inkább egy adott alkatrészre vagy munkafolyamatra szakosodni, és a legerősebb területükön növelni piaci részesedésüket. Emiatt azonban a termelési lánc kisebb szereplőinek kapacitáshiánya a teljes láncolatot képes visszafogni: ahogy a Covid–19-járvány idején a csiphiány megakasztotta az elektronikai és autóipart, úgy a védelmi iparban is egyre komolyabb fennakadásokat okoz, amikor egy-egy fontos beszállító nem jut elég alapanyaghoz, alkatrészhez, és újabban egyre inkább szakképzett munkaerőhöz.

Az Ukrajnában is nagy sikerrel használt Javelin páncéltörő rakéta és a Stinger hordozható légvédelmi rakéta gyártását például tavaly ősszel az akasztotta meg, hogy az Aerojet nevű, rakétahajtóműveket gyártó cég munkaerő- és alkatrészhiánnyal szembesült. A Javelint gyártó Raytheon szerint az Aerojet jelenlegi tempója alapján 2024 előtt nem reális a gyártás felpörgetése – miközben

az ukrán haderő tavaly február és december között ötévnyi Javelin- és 13 évnyi Stinger-termelésüket lőtte el.

A probléma a rakétahajtóműveknél jóval egyszerűbb területeken is jelentkezik, mikrocsipektől kezdve csapágyakon át a robbanótöltetekben használt vegyi anyagokig ér az alkatrészhiány.

Az ellátási lánc fennakadásai mellett pusztán az is probléma, hogy az ukrajnai fegyverigény jóval nagyobb, mint amire az amerikai ipar berendezkedett. A CSIS védelmi agytröszt összesítése szerint 155 milliméteres tüzérségi lövedékből békeidőben évi 93 ezret termel az Egyesült Államok, a maximális kapacitás 240 ezer – miközben Ukrajnának eddig több mint egymilliót adtak át belőle. Az Excalibur típusú, kiterjesztett hatótávolságú tüzérségi lövedékből ötéves, a HIMARS típusú, az ukránok hadi sikereiben nagy szerepet játszó rakétarendszerből egyéves amerikai termelést vitt el a háború a január elején ismert adatok alapján.

Egy további probléma a jelen helyzetben, hogy a piaci szereplők nem tudják, meddig tart a mostani beszerzési boom, különösen a lőszerek területén. Ezt illetően az utóbbi két év intő példa lehet számos ipari cég számára: amikor a koronavírus-járvány idején hirtelen nagyot változtak a fogyasztói igények, egy sor, hirtelen népszerűvé vált technológiai, elektronikai és szórakoztatóipari vállalat jutott rengeteg tőkéhez és kezdett agresszív terjeszkedésbe, hogy aztán két évre rá bedőljön.

A védelmi beszállítók most azt mondják, hogy sokéves beszerzési terveket szeretnének látni, mielőtt elkezdik felpörgetni a termelést. Közben az amerikai kormányban olyan hangok is vannak, amelyek szerint pont az orosz–ukrán háború miatt nem feltétlenül kell pótolni az Ukrajnában ellőtt készleteket:

szerintük a korábbi válságtervek túlzott hadianyagigénnyel számoltak, de ukrajnai teljesítménye alapján az orosz hadsereg kisebb erővel is könnyedén feltartóztatható lenne.

Antitröszt

Az Aerojet ügye azért is érdekes, mert azon kevés példa egyike, amelynél a kormány végül megakasztotta a konszolidációt, amikor 2022-ben a Lockheed Martin megpróbálta megvenni a céget. Most a hat nagy védelmi beszállító közül egy másik, az L3Harris akarja megszerezni a vállalatot, ám az üzletre a Pentagonnak, az igazságügyi minisztériumnak és az antitrösztügyekben illetékes szövetségi kereskedelmi bizottságnak is rá kell bólintania.

A Pentagonban már egy ideje igyekeznek akadályozni a nagyobb versenytársak egyesülését, különösen azt, hogy a hat nagy cég egymással fuzionáljon. A közepes és kisebb beszállítók esetében azonban jellemzően nem gördítettek akadályt az egyesülések és felvásárlások elé, abból kiindulva, hogy jellemzően egymás tevékenységét kiegészítő cégek egyesültek, nem pedig versenytársak. Az ukrajnai helyzet fényében a Wall Street Journalnak nyilatkozó védelmi tisztviselők szerint nem ártana, ha a rendszerben több lenne a párhuzamosság, a rugalmasság és a verseny a szereplők között.

Az ugyanakkor vitatott, hogy ez mennyire lenne célravezető. Bár a Pentagon tavaly februári jelentése elszálló árakról és romló hatékonyságról ír, a védelmi szektor konszolidációjának hatásairól nagyon kevés a mélyebb, független hatásvizsgálat, és ezek is jellemzően inkonkluzívak.

Rodrigo Carril és Mark Duggan, a Stanford Egyetem közgazdászai – akik alapból inkább az egészségügyi szektor antitrösztügyeivel foglalkoznak – egy 2020-ban megjelent tanulmányukban arra jutottak, hogy a konszolidáció nem tette drágábbá a védelmi beszerzéseket. Ezt egyrészt azzal magyarázzák, hogy a nagyobb és tőkeerősebb vállalatok hatékonyabbak a kutatás-fejlesztésben, azaz amit a verseny csökkenésén elbukik a Pentagon, azt a tőkeerőből fakadó hatékonyságon visszanyeri. A másik magyarázat, hogy miután az amerikai kormány a piac egyetlen nagy megrendelője, erős alkuerővel bír, és nem éri meg a rövid távú haszon reményében megpróbálni nagyon átverni.

Lengyelország és Bulgária is profitálhat

A védelmi minisztérium mindenesetre szeretne több hasonló elemzést látni arról, hogy a felvásárlások és egyesülések milyen hatással vannak a védelmi beszerzések hatékonyságára, illetve mennyiben veszélyeztetik az ipari bázis működését, mondta Halimah Najieb-Locke védelmi iparért felelős államtitkár. Szerinte a beszállítók csökkenő száma akadályozza a gyártás felpörgetését.

Joe Biden kormánya egyebek mellett a további felvásárlások és egyesülések szigorúbb vizsgálatával, a kisebb vállalatok előnyben részesítésével, valamint a termelési láncok rugalmasságának növelésével, munkaerőképzési programok és a beszerzési logisztika anyagi támogatásával igyekszik javítani a helyzetet.

Egy további potenciális probléma, hogy a Pentagon és a védelmi beszállítók közti összefonódások is erősek: a védelmi minisztérium tisztviselői gyakran szegődnek hadiipari lobbistának, és a Pentagon is sok embert szív fel a vállalati szférából, ami a helyzet demokrata párti bírálói szerint nehezíti a beszerzések racionalizálását.

Egy másik csapásirány a védelmi nacionalizmus feladása. Az ukrajnai hadianyagigény többek között Kelet-Közép-Európában – elsősorban Lengyelországban és Bulgáriában – vagy akár Dél-Koreában is beindította a hadiipart, az ebben rejlő potenciál pedig Washington érdeklődését is felkeltette.

„Több gyártósorra találunk, mint amiről tudtunk. Hozzá kell szoknunk, hogy más országokban fejlesztett eszközöket használjunk. Persze a munkahelyek fontosak, de kénytelenek leszünk egymásnak is termelni”

– mondta Bill LaPlanete, a Pentagon beszerzési ügyekért felelős államtitkára.