Zelenszkij narkós, állapította meg Moszkvából egy ukrán énekes

2023. január 17. – 12:13

Másolás

Vágólapra másolva

Az elmúlt 11 hónapban megszokottá vált, hogy Oroszországban a művészeknek is állást kell foglalniuk az Ukrajna ellen indított háború ügyében. Van, aki inkább elhagyja az országot, és elítéli a háborút – a legismertebb közülük a szovjet idők dívája, Alla Pugacsova, aki férjével együtt Izraelbe ment – mások maradnak és részt vesznek a háborúnak nem, csakis különleges katonai művelenek nevezhető orosz invázió támogatásában. Legutóbb Jurij Bardas érezte úgy, hogy rajta van a sor. Az énekes elutazott az orosz erők által elfoglalt Luhanszk megyébe is és egy hosszú interjúban közölte:

Zelenszkij mimikájáról jól leolvasható, hogy Zelenszkij kábítószert fogyaszt.

A Quest Pistols énekese nem állt meg az elemzésben, közölte, hogy nyilván csak a szakképzett gyógyszerészeknek köszönhető, hogy az ukrán elnök még életben van a narkó ellenére. „Az arcáról leolvasható minden nehézség” – ami akár sorok közötti szolidaritásnak is felfogható lenne, de Bardas gyorsan elhessegeti a gyanút:

„Azt mondják, ez a háború nyoma. A nagy francokat. Még hogy aggódik a népéért? Ugyan már! Egy színész csak a saját seggéért aggódik. Márpedig Zelenszkij vérbeli színész” – állapította meg Bardas.

A 40 éves – egy ideig az Egyesült Államokban is élt – énekes-táncos-producer nyilatkozata azonban kitűnik az oroszországi művészek Kreml-párti nyilatkozatainak tengeréből azzal, hogy ő maga Ukrajnában született és pályafutása nagy része is ott zajlott. Februárban kiállt az orosz invázió mellett, megadásra szólítva fel országát. Felesége, Jelizaveta Kocjuba a nyáron el is hagyta őt. A modell közölte, hogy a házasságuknak az vetett véget, hogy férje vállalhatatlan Moszkva-barát kijelentéseket tett.

Bardas az év folyamán Grúzián, majd a Grúziától Oroszország által elszakított Abházián keresztül Oroszországba ment, jelenleg Moszkvában él.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!