Otthonában végeztek egy volt afgán képviselőnővel és testőrével

2023. január 16. – 09:24

Otthonában végeztek egy volt afgán képviselőnővel és testőrével
Murszal Nabizáda parlamenti képviselő volt a tálib hatalomátvétel előtt – Fotó: Wakil Kahsar / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Kabuli otthonában lőttek le egy volt afgán parlamenti képviselőt és testőrét, közölte az afgán rendőrség a BBC szerint. Testvére és egy másik testőre megsérült a vasárnapi támadásban.

A harminckét éves Murszal Nabizáda a 2021. augusztusi tálib hatalomátvétel után sem menekült el Kabulból, pedig erre lett volna lehetősége. Egykori kollégái „Afganisztán bátor bajnokának” nevezték Nabizádát, aki a fenyegetettség árnyékában is inkább a hazáját választotta.

„Igazi úttörő volt, erős, szókimondó nő, aki kiállt azért, amiben hitt, még a veszély ellenére is”

– írta róla egykori képviselőtársa, Mariam Szolaimankil.

A kabuli rendőrség szóvivője szerint a biztonsági erők „komoly vizsgálatot indítottak” az ügyben.

A tálibok hatalomra jutásuk után a közélet szinte minden területéről eltávolították a nőket. Nemrég újra megtiltották azt, hogy egyetemre járhassanak, pedig ebben tavaly februárban már tettek bizonyos engedményeket. A nőket kitiltották az uszodákból, a konditermekből, de még a vidámparkokból is.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!