Pedofíliáért elítélt bíboros írta a Ferenc pápát névtelenül kritizáló cikket
2023. január 13. – 14:03
Egy évvel a névtelen véleménycikk megjelenése és két nappal George Pell bíboros halálhíre után a cikket megjelentető újságíró nyilvánosságra hozta: a szerzője maga Pell volt, akit 2019-ben ítéltek el két templomi kórustag fiú molesztálása miatt.
A Guardian szerint a tavaly Demos álnéven közzétett cikkben a bíboros „katasztrófaként” jellemezte Ferenc pápaságát, ahol a politikai korrektség uralkodott, miközben a globális igazságtalanságokat figyelmen kívül hagyták.
„Súlyos mulasztások történtek az emberi jogok támogatásában Venezuelában, Hongkongban, Kínában a szárazföldön és most az orosz invázióban is. A Vatikán politikai presztízse most mélyponton van” – írta Pell.
A cikkben arról is írt, hogy a bíborosi kollégiumot „meggyengítették a különc jelölések”, ami nyilvánvaló utalás arra, hogy Ferenc olyan távoli helyekről nevezett ki bíborosokat, ahol viszonylag kevés katolikus él, például Mongóliából.
„Az új pápa első feladatai közé tartozik majd a normalitás helyreállítása, a hit és az erkölcs tanbeli tisztaságának visszaállítása, a törvények megfelelő tiszteletben tartásának helyreállítása és annak biztosítása, hogy a püspökök kinevezésének első számú kritériuma az apostoli hagyomány elfogadása legyen” – olvasható a feljegyzésben.
Sandro Magister olasz újságíró, aki maga is konzervatív katolikus, és régóta szivárogtat ki vatikáni dokumentumokat, a Settimo Cielo című vallási ügyekkel foglalkozó blogjában fedte fel Pell szerzőségét. „Ő akarta, hogy publikáljam” – írta Magister.
George Pell ausztrál bíboros, a Vatikán egykor harmadik legbefolyásosabb tisztviselője 81 éves korában halt meg január 11-én. 2014 után vatikáni kincstárnokként, a pápa főtanácsadójaként is dolgozott, ő volt a legmagasabb rangú egyházi vezető, akit szexuális visszaélés miatt valaha elítéltek.
A bíborosra 2019-ben róttak ki hatéves börtönbüntetést, mert 1996-ban két templomi kórustag fiút is molesztált melbourne-i érsekként. Tizenhárom hónapot töltött börtönben, miután az ausztrál legfelsőbb bíróság 2020-ban döntő bizonyíték hiányában hatályon kívül helyezte ítéletét.
Az egyházban a hagyományos katolikus értékek erős támogatójának tartották, konzervatív nézeteket vallott, és a papi cölibátust is szorgalmazta. 2020-ban a BBC-nek azt nyilatkozta, hogy nincs kétsége afelől, hogy „közvetlen” stílusa és a fontos kérdések – mint például abortusz – hagyományos megközelítése miatt fordult ellene a közvélemény.
Bár a nézetei eltértek a liberálisabb gondolkodású Ferencétől, úgy tűnt, hogy Pell személyesen kedvelte Ferencet, csak azt nem, ahogyan az egyházat vezette. Ferenc a szexuális visszaélési ügy során magánemberként támogatta Pellt, és a felmentő ítélet napján misét ajánlott mindazokért, akik igazságtalan ítéletet szenvednek el.
A katolikus egyházat több botrány is megrázta az elmúlt években, ezekről ebben a cikkünkben írtunk részletesebben.