A pedofíliáért elítélt, majd felmentett ausztrál bíboros szerint őt csak a konzervatív nézetei miatt támadták.

2020. december 20. – 11:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

George Pell, amióta kijöhetett a börtönből, már Ferenc pápával is találkozott, most a BBC-nek nyilatkozott.

George Pell ausztrál bíboros volt egykoron a legmagasabb rangú, pedofília miatt elítélt egyházi személy. A hatéves börtönbüntetésre ítélt bíborost azonban egy fellebbviteli bíróság felmentette, a börtönből kiengedett Pell már a pápával is találkozott és most a BBC-nek nyilatkozott. Korábban a Telex is nagyobb cikkben foglalkozott a Vatikán aktuális botrányaival.

Az atya mindvégig az ártatlanságát hangoztatta, most a BBC-nek azzal magyarázta az ellene indított támadásokat, hogy konzervatív papként, a hagyományos értékek kérlelhetetlen és nyílt harcosa, ezért sokan fordultak ellene.

George Pell korábban Melbourne-i püspök volt, ekkor követte el a korábbi gyanú szerint a kórista fiúkkal szemben a sorozatos bántalmazásokat és szexuális visszaéléseket. A ma már 79 éves férfi később a Vatikánba került, ahol magasrangú kincstárnok lett, a sajtó értelmezése szerint ő lett a Vatikán harmadik számú vezetője.

2017-ben aztán elhagyta a Vatikánt, hogy hazautazzon és szembenézzen az ellene felhozott vádakkal. 2018 decemberében az esküdtszék bűnösnek találta két 13 éves kisfiú szexuális bántalmazásában, amit még az 1990-es évek közepén követett el.

Legfrissebb híreinkért kattintson ide>>>

Pell bíboros fellebbezett Victoria Állam Fellebbviteli Bíróságán, de a három bíró 2-1-es többséggel helybenhagyta a döntést. Ugyanakkor eggyel magasabb szinten, az Ausztrál Legfelsőbb Bíróságon áprilisban hatályon kívül helyezték az ítéletet, és a bíróság azonnal véget vetett Pell bíboros hatéves börtönbüntetésének.

A bírók egyhangúlag úgy ítélték meg, hogy bár az egyetlen túlélő áldozat tanúvallomása fontos, de más vallomások a bíboros ártatlanságának esélyét növelték, és ezeket jobban figyelembe kellett volna vennie a korábban ítéletet hozó bírónak.

Pell októberben már találkozott is Ferenc pápával, most pedig a BBC Radio 4 vasárnapi műsorának azt nyilatkozta, hogy a nézeteiben hisz, azokért nem fog bocsánatot kérni, az ellene felhozott vádakban foglalt cselekményeket nem követte el, győzött az igazság, hiszen kiderült az ártatlansága.

Hangsúlyozta, ő már sokszor elítélte, sajnálatosnak nevezte az egyház berkein belül történő szexuális gyermekbántalmazásokat, és átérzi az áldozatok fájdalmát.

Pell bíboros beszélt a börtönben eltöltött idejéről is, amelyet a szemináriumban töltött időhöz hasonlította, ahol a kispapok tanulták és megélték a csendet és az elszigeteltséget.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!