Ukrajnáról és Iránról szóló anyagok is vannak a Biden magánirodájában talált titkosított dokumentumok között

2023. január 10. – 23:12

Másolás

Vágólapra másolva

Ukrajnáról, Iránról és Nagy-Britanniáról szóló titkosított dokumentumokat is találtak Joe Biden amerikai elnök volt irodájában, amelyet még megválasztása előtt használt – írja a CNN. Egy nagyon hasonló ügy miatt évek óta nyomoznak Donald Trump ellen.

Ahogy korábban írtuk: Biden ügyvédei elismerték, hogy körülbelül tíz titkosított aktát találtak az elnök korábbi irodájában, amit még megválasztása előtt, 2017 és 2020 között használt. Az iratokat éppen a félidős választások előtt, tavaly november 2-án fedezték fel az irodában, azokat átadták a Nemzeti Levéltárnak, azóta az igazságügyi minisztérium vizsgálja őket.

„Vajon az FBI mikor razziázik majd az elnök otthonaiban, vagy esetleg a Fehér Házban?” – reagálta a hírre Donald Trump, aki ellen hasonló ügyben folyik vizsgálat. Az az ügy azonban annyiban súlyosabb, hogy a korábbi amerikai elnök több ezer, köztük sok bizalmas, titkos és szigorúan titkos iratot tartott magánál, és ezek egy része atomtitkokat is tartalmazhatott. Mindez azután derült ki, hogy az FBI házkutatást tartott Trump floridai birtokán.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!