Elítélte az Ukrajna elleni támadást az orosz színész, eljárás indult ellene

2023. január 9. – 13:02

Másolás

Vágólapra másolva

Alig egy nappal azután, hogy az orosz elnök megbízható embere megmondta, hogy mit kell tenni „a szardarabokkal, akik nemrég az úgynevezett értelmiségi elithez sorolták magukat”, az orosz nyomozati hatóság (SZKR) eljárást indított egy színész ellen, aki elítélte az Ukrajna ellen indított háborút. Az indoklás szerint Artur Szmoljanyinov „egy nyugati lapnak több Oroszország-ellenes kijelentést tett” – írta a Kommerszant. Az orosz napilap megjegyezte, hogy az SZKR konkrét kijelentést nem idézett, de a 39 éves színész-rendező és énekes korábban azt nyilatkozta, hogy nem érdekli őt Oroszország sorsa, akkor sem, „ha radioaktív hamuvá válik”.

Szmoljanyinov beszélt arról is, hogy készen állna Ukrajna oldalán küzdeni, gyűlöletet érez a támadó fél iránt. Korábban is elítélte a háborút, akkor 30 ezer rubel (kb. 160 ezer forint) büntetést róttak ki rá. A most ellene indított eljárásnak gyakorlati következménye azonban nem lesz, mivel Szmoljanyinov az Ukrajna ellen február 24-én indított orosz invázió után két hónappal elhagyta Oroszországot.

Szmoljanyinov sokat foglalkoztatott színész volt, karrierje kezdetén, 2005-ben hazafias filmben is játszott: a 9. század című – egyébként finn-orosz-ukrán koprodukcióban készült – filmben az afganisztáni háborúban szolgáló szovjet katonát alakított. A 2005-ös produkció afféle kurzusfilm volt, amely arról szólt, hogy globális értelemben Szovjetunió kudarcot vallott ugyan Afganisztánban, de a katonák, akik minden tőlük telhetőt megtettek, a maguk harcát megnyerték.

Oroszországban törvény írja elő, hogy az Ukrajna ellen indított háborút kizárólag különleges katonai hadműveletnek nevezzék. A támadás kezdetekor voltak utcai tiltakozások, amelyeken százakat állítottak elő. A felmérések szerint a hadműveletet márciusban a lakosság 81, szeptemberben 72 százaléka támogatta. Igaz, a Levada Centr – amelyet az orosz szabályozás külföldi ügynöknek minősített – novemberi elemzésében jelezte, hogy a támogatás valós mértékét a jelenlegi helyzetben felmérni rendkívül nehéz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!