Eltemették XVI. Benedek emeritus pápát

2023. január 5. – 10:56

Eltemették XVI. Benedek emeritus pápát
XVI. Benedek temetési szertartása a Vatikánban 2023. január 5-én – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Január 5-én délelőtt eltemették XVI. Benedeket. A Vatikánban, a Szent Péter téren tartott esemény 9:30-kor kezdődött, és az elhunyt emeritus pápa kérésére az „egyszerűség jegyében zajlott”. A téren hajnaltól gyülekeztek már az emberek, a temetésre pedig teljesen megtelt.

A temetés miséjét Giovanni Battista Re bíboros celebrálta. Ferenc pápa homíliát mondott rajta, őt kerekesszékben tolták be a térre. „Benedek, legyen most teljes az örömöd!”, mondta beszédében Ferenc pápa, majd Isten kezébe ajánlotta elődjét. Ezután az Istent követő pásztorról, annak jellemzőiről beszélt. „Isten hűséges népe, amely itt ma összegyűlt, elkíséri most és Istenre bízza annak a lelkét, aki egykor pásztora volt.”

A rekviem után a cipruskoporsóba zárt XVI. Benedeket harangszó és a tömeg tapsolásának kíséretében vitték be a Bazilikába, koporsóját a vatikáni grottákban helyezték el. Oda, ahol XVI. Benedek elődjének, II. János Pálnak a koporsója feküdt egészen boldoggá avatásáig.

XVI. Benedek 2013-ban mondott le pápai posztjáról, előtte közel 600 éve nem vonult vissza egyházfő a Vatikán éléről. Az emeritus pápa a regnáló pápákéhoz hasonló temetést kapott a Vatikánban, a bevett gyakorlat szövegeiből azonban néhányat kihagytak arra való tekintettel, hogy XVI. Benedek visszavonult egyházfő volt.

Az emeritus pápát több mint százezer hívő látogatta meg a temetése előtt. Január 2-től 4-e este 7 óráig (a temetés előttig) a felravatalozott pápánál bárki leróhatta tiszteletét: Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó például kedden délelőtt vett végső búcsút az emeritus pápától.

A temetésen Orbán Viktor nem vett részt, helyette Novák Katalin köztársasági elnök és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes képviselte Magyarországot. A magyar katolikus egyház oldaláról már szerdán lerótta tiszteletét, illetve a temetésen is részt vett Erdő Péter, az Esztergom-Budapesti főegyházmegye érseke.

Mellette Rómába utazott Veres András püspök, az MKPK elnöke, illetve Tóth Tamás, a testület titkára is. Mellettük a világ több pontjából, köztük Németországból és Olaszországból is érkezett hivatalos delegáció az emeritus pápa temetésére.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

XVI. Benedek 2022. december 31-én hunyt el, hosszan tartó betegeskedés után. Eredeti nevén Joseph Ratzinger. A római katolikus egyház történetében Benedek pápa volt az ötödik egyházfő, aki lemondott pápai posztjáról, előtte utoljára közel hatszáz évvel volt erre precedens.

XVI. Benedek a konzervatív II. János Pál pápát követve az egyházfői székben szintén a konzervatív vatikáni vonalat képviselte, világi és egyházi oldalról is gyakran állították szembe utódjával, a progresszív Ferenc pápával. Ferenc pápa a temetés előtti napon, a ravatal látogatásának utolsó napján tartott általános audenciáján úgy fogalmazott XVI. Benedekről: „Gondolataimat rá fordítom, aki a katekézis nagyszerű tanára volt. (…) Jézus volt az a cél, amelyhez Benedek pápa vezetett bennünket, kézen fogva minket.”

Az emeritus pápáról, életéről és pápaságáról hosszan itt írtunk, itt pedig ellátogattunk szülőföldjére, hogy az őt ismerő hívekkel beszéljünk arról, milyen ember és milyen pápa volt Joseph Ratzinger. Arról, utódjával együtt hogyan tematizálták a modern egyházban is a pápai lemondás középkori precedensét, itt írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!